hirdetés

Megdöbbentette az egész világot a bejrúti robbanás. A detonációban már 135 ember halt meg és több mint ötezer a sérültek száma. Ráadásul kiderült mindez megelőzhető lett volna, a hatóságok fél évvel ezelött jelezték a vegyianyag veszélyes el kell távolítani a kikötőből. Azt továbbra sem tudják mitől robbant be az ammónium-nitrát. A nyomozók a szándékosságot sem zárják ki, mert ez a vegyszer igen nagy hő hatására robban csak fel. Az emberi felelőtlenség és a robbanás miatt a libanoni kormány ellen komoly tüntetések kezdődtek.

 

A libanoni nyomozók nem zárják ki, hogy a pusztító bejrúti robbanás szándékos volt, netán terrorcselekmény. Az ammónium nitrát ugyanis igen nehezen robban csak be, ehhez igen nagy hőhatás kell . Magától szinte kizárt, hogy ez az anyag csak berobbanjon mondják a szakértők.

Bejrút úgy néz ki mintha egy gigabombát dobtak le volna rá, sőt még a 2006-os izraeli összecsapások után sem volt ilyen siralmas a látvány a mini Svájcként emlegetett országban.

A detonációban eddig 135 ember halt meg , több ezer sérült van, így az áldozatok száma minden bizonnyal emelkedni fog. A műtrágya alapanyagot raktározó cég vezetőit háziőrizetbe helyezték a hatóságok. Ráadásul előkerült időközben egy dokumentum, amiben súlyos állításokat fogalmaztak meg a hatóságok. Hat hónappal ezelőtt a szállítmányt ellenőrző szakemberek figyelmeztettek, ha nem viszik el onnan, akkor az felrobbantja egész Bejrútot.

A robbanás rettentő rossz helyen volt, hisz a kikötőnél található Bejrút egyik legnagyobb piaca is, ahol több tízezer ember fordul meg naponta. Az csak a mázlinak tudható be, hogy nem lett sokkal több az áldozatok száma.

A most kiszivárgott információk miatt újabb nyomás helyeződött az egyébként is instabil libanoni kormányra, amely gazdasági krízissel küzd. A tüntetők megtámadták Saad Hariri libanoni miniszterelnök konvoját szerdán és összetűzésbe kerültek a biztonsági embereivel, ami látható jele annak, hogy egyre szélesebb az ellenállás a libanoni elit ellen a katasztrófát követően.

A libanoni kormány szerdán közölte, hogy több bejrúti tisztviselőt is házi őrizetbe helyeztek a nyomozás idejére, amíg ki nem derül, miért tárolták alig 100 méterre a veszélyes robbanóanyagot a lakóövezetektől évekig. A kabinet kéthetes rendkívüli helyzetet rendelt el.

A felrobbant ammónium nitrát egy lefoglalt orosz hajóval került Bejrútba, a kikötőben közel 10 hónapig voltak fogva tartva a legénység tagjai..

A Rhosus nevű hajó korábbi orosz kapitánya adott egy interjút. Akkor arról beszélt, a tulajdonos Igor Grechushkin egyszerűen magukra hagyta őket, a hatóságok pedig túszként tartják fogva a legénységet a fedélzeten.
A tulajdonos elhagyta a fedélzetet. A hajón ammónium-nitrát van. Ez egy robbanóanyag. És minket itt hagytak. 10 hónapja egy lőporos hordón élünk – mondta.

Az még mindig nem tisztázott, hogy mitől robbant fel az ammónium-nitrát, ugyanis a meggyulladásához hatalmas hő kell. A Reuters neve elhallgatását kérő informátora azt mondta, hogy a tűz az egyik szomszédos raktárban ütött ki. Hogy mitől, nem tudni.

A robbanásban megsemmisültek gabonatárolók is, így Libanonnak egyhavi gabonatartaléka maradt mindössze. Ezzel együtt Raoul Nahme gazdasági miniszter szerint nem áll fenn az élelmiszerhiány kockázata, nincs kenyér- vagy lisztkrízis.

A halálos áldozatok száma a libanoni Vöröskereszt szerint jelenleg 135, és több mint ötezren megsérültek. A számok várhatóan tovább nőnek majd, mert sok elhunyt a romok alatt vagy a tengerben lehet. Körülbelül 300 ezer ember veszítette lakhatását a robbanás következtében.

A magyar kormány 1 millió eurónyi adományt küldött Libanonnak, ami érthető, hisz a Fideszben is van libanoni származású volt honatya. Ráadásul remegett libanoni diák jár magyarországi egyetemekre. A jezsuita rend libanoni főnöke pedig magyar, sőt Nagy Imre tolmácsa is volt Olaszországban.

(Csákány )