hirdetés

Kijev közlése szerint ukrán csapatok partra szálltak a Krím félszigeten, ahol ukrán zászlót is felvontak. Az orosz hadsereg által megszállt terület visszafoglalása, ukránzászló kitűzése egy fontos napon történt és üzenetértéke van Putyin elnök felé. Ugye ne felejtsük el a Wagner zsoldosok vezére fura körülmények közt halt meg és az amúgy teljesen biztonságos gépe Prigozsinnak hát csak lezuhant.

Bár az orosz Telegram-csatorna szintén harcokról számolt be a területen, a Kreml részéről egyelőre nem érkezett hivatalos kommentár ez érthető is, ciki. Még akkor is, ha csak egy talpalatnyi földet foglaltak vissza az ukrán hadsereg speciális egységei a Krím félszigeten.

A hírt a BBC szellőztette meg, ami meglepő volt, hisz napok óta a brit hírszerzés csak arrólfrtekezik, hogy jaj szegény Ukrajna, jaj a támadások rosszul állnak, jaj vesztésre áll Zelenszkij.  Erre a brit közmédia arról számolt be kijevi forrásokra hivatkozva, hogy ukrán csapatok az Oroszország által 2014-ben annektált Krím félszigeten értek partot az ország függetlenségének 32. évfordulóján.

Az ukrán védelmi minisztérium közlése szerint a „speciális hadműveletet” áldozatok nélkül sikerült végrehajtani, ezzel szemben „az ellenség veszteségeket szenvedett” a nyugat-krími Olenikvában, valamint Majakban vívott harc során.

„Az ukrán Krím félszigeten is újra lobogott a nemzeti zászló” – tette hozzá a védelmi tárca.

A titkosszolgálat egy erről szóló rövid videót is közzétett, miközben a háttérben lövések hallhatók.

Az ukrán Suspilne televíziós csatorna arról számolt be, hogy az összecsapásban repülőgépek, valamint a haditengerészet hajói vettek részt.

Mint ismeretes Ukrajna júniusban indított ellentámadást az orosz erők kelet-, illetve dél-ukrajnai területekről való kiűzése érdekében. A BBC ugyanakkor arról írt elemzésében, hogy a visszanyert területek nagysága elhanyagolható.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en (korábban Twitter) az ország függetlenségének megőrzésére hívta fel honfitársai figyelmét Ukrajna függetlenné válásának évfordulóján.

„Mindenkire számítunk a harcban, mert olyasvalamiért folyik a küzdelem, ami minden ukrán számára fontos” – fogalmazott.

Ukrajna egy nappal azt követően szánta el magát az akcióra, hogy egy Moszkvából Szentpétervárra tartó magánrepülőgépen tíz személy, többek között a Wagner-vezér Jevgenyij Prigozsin, illetve a Wagner-alapító Dmitrij Utkin is életét veszthette.

Az ukrán hírszerző csapatok különleges hadművelet keretében partra szálltak a félszigeten – erről Andrij Juszov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának szóvivője is beszámolt .

Különleges hadművelet keretében személyi állomány szállt partra a félsziget területén. Az ukrán katonai hírszerzés a haditengerészettel együttműködve különleges műveletet hajtott végre, a kitűzött célok megvalósultak, a legénységből senki sem sérült meg. A különleges hadművelet folytatódik, nem árulunk el minden részletet, az ellenség veszteségeket szenvedett személyi állományában és eszközeiben egyaránt – fejtette ki a szóvivő, hozzátéve, hogy a veszteségek mértékét még pontosítják.

A hírszerzés később közleményben erősítette meg, hogy csütörtökre virradó éjjel ukrán különleges erők szálltak partra vízi járművekkel Olenyivka és Majak települések közelében. Hozzátették, hogy a Krím félszigeten ismét kitűzték az ukrán állami zászlót.