hirdetés

Több mint 25 ezer egyedülálló kereste fel hétvégén Kína legnagyobb társkereső rendezvényét, ami a párkeresés nem hagyományos formájának térhódítását mutatja a kelet-ázsiai országban.

 

china wedding market

Alkudozó anyós- és após jelöltek. A papíron a fiatal társkereső képességei, adottságai.



A kínai sajátosságnak számító, ötödik éve megrendezett, “szerelem- és házasságvásár”-nak elnevezett társkereső idén is felülmúlta a várakozásokat, igaz, a rendezvénynek akkora a sikere, hogy már a korábbi években is limitálni kellett a létszámot. A több mint 25 ezer szingli mellett mintegy öt-hatezer szülő is megjelent – sokan nem is gyerekeikkel, hanem azok helyett jöttek “felmérni a piacot”.

A kétnapos rendezvény elsősorban a véletlenszerű vakrandikra és a villámgyors ismerkedés “rapid randijaira” alapozott. A minél sikeresebb párkeresés szavatolásához a résztvevők egy adatbázisban különféle kritériumok szerint szűrhetőek voltak, illetve az elektronikus adatbázis mellett a falakon kiaggatott információs kártyákról is tájékozódhattak.

A nemek aránya a korábbi évekhez hasonlóan nem változott: a nők többnyire húszas éveik végén, a férfiak harmincas éveik közepén-végén jártak. A házasulandó korú férfiak gyakori kifogása, hogy munkahelyi elfoglaltságuk miatt nincs idejük párkeresésre, a nők sokkal inkább az elvárásaiknak megfelelő férfiak hiányáról panaszkodnak.

Hogy a társkeresés milyen hatalmas üzlet ma Kínában, azt ékesen tanúsítja, hogy a rendezvényeken párt találni segítő közvetítők, az úgynevezett “bírák” egy-egy sikeres randevú tető alá hozásával ma akár 540 ezer forintnak megfelelő jüant is megkereshetnek, az ügynökségek pedig ennél is többet, esetenként akár ennek dupláját is elkérhetik.

 

MTI