hirdetés

Elment a nagy amerikai bestselleríró guru. Jackie Collin 77 éves volt. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a világ egyik legsikeresebb szerzője volt, hisz félmilliárd könyvet adott el. S írásai majd félszáz országban jelentek meg. Őt is a rák vitte el.

jackie collins 2

Collins volt az amerikai könyvpiac egyik legsikeresebb alakja, a több mint 500 millió eladott kötetével, amelyek 40 országban jelentek meg. Könyvei közül harminc a The New York Times bestsellerlistájára is felkerült. Vagyonát több száz millió dollárra becsülték. Az írás iránti szenvedélye már korán megmutatkozott, hiszen gyerekkorában legtöbbször azért lógott az iskolából, hogy kedvenc hobbijának hódoljon, majd a végeredményt megmutassa osztálytársainak. A kis Jackie már akkor is igen élelmes volt, hiszen folytatásos sztorijait csak pénzért cserébe volt hajlandó odaadni ismerőseinek, akik annyira kíváncsiak voltak a következő fejezetekre, hogy állandó zsebpénzt biztosítottak számára.

Később színésznőként is kipróbálta magát a filmipar fővárosában, Hollywoodban, de abban nem volt annyira tehetséges, ezért visszatért Londonba és férjhez ment. A frigy nem volt igazán hosszú életű, mert választottja depressziós lett és drogproblémákkal küzdött, ezért néhány év múlva el is vált.

Első nagy sikerű regénye a Tele a világ nős férfiakkal volt, amelyet 1968-ban jelentetett meg. A könyv olyannyira nyíltan beszélt a szexualitásról, hogy néhány országban be is tiltották. Éppen ezért persze mindenki el akarta olvasni. Később a mozivászonra is adaptálták történeteit , például a Vad játszmát. Gyakran felmerült a kérdés, hogy kiről mintázza köteteinek izgalmas figuráit, amire ő csak ennyit válaszolt : Elégedjenek meg azzal, hogy ha valami, hát az én karaktereim még árnyaltak is – az igazság még sokkal bizarrabb.

Hat és fél éve négyes stádiumú mellrákot diagnosztizáltak nála, amit még saját családja elől is titkolt. Azóta még öt könyvet írt meg és megpróbálta felvenni a harcot a betegséggel, amilyen módon csak lehetséges volt. Kötelességének érezte, hogy segítsen másokon, így hatalmas vagyonából nem csupán szeretteire, de rákos betegeket segítő alapítványokra is hagyott – írja a People Magazin.