Félezren vesztek oda a Peloponnészoszi félszigetnél
2023-06-15 22:22
Befejezték a további túlélők keresését a görög hatóságok. Nem találtak több túlélőt annak az illegális bevándorlókat szállító halászhajó katasztrófájának a helyszínén, amely a Peloponnészoszi-félsziget partjaitól 93 kilométerre süllyedt el. A görög hatóságok azt feltételezik, hogy további ötszáz ember meghalt, közöttük számos gyermek. Összesen 104 embert sikerült csak megmenteni. A görög hatóságok 9 embercsempészt őrizetbe vettek.
A Görögország délnyugati partjától, a Peloponnészosz-félszigettől 92 kilométerre szerdán elsüllyedt hajó katasztrófájának száznégy túlélőjét csütörtökön és pénteken egy Athén közelében fekvő menekülttáborba szállítják. A túlélők közül huszonhatot kórházban ápolnak főként kihűlés miatt.
A halottak Athénba szállítása szintén megkezdődött az ERT görög állami televízió szerint. Az eddig megtalált 78 holttestet DNS-minták alapján próbálják meg azonosítani.
Csütörtökre virradó éjszaka folytatódtak a kutatások, de eredménytelenül.
A görög parti őrség szóvivője szerint a hajófenékben utazóknak esélyük sem volt a megmenekülésre. A hatóság feltételezése szerint a szerencsétlenségnek több mint 500 halálos áldozata van, az adatok a túlélők által elmondottakon és a parti őrség becslésein alapulnak.
Egyes túlélők azt mondták, hogy több mint hétszázan utazhattak a hajón, és mintegy száz gyermek volt a rakodótérben. A halászhajó Líbiából tartott Olaszországba.
A görög legfelsőbb bíróság vizsgálatot rendelt el az egész országot sokkoló szerencsétlenség ügyében és háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el.
A túlélők közül őrizetbe vettek kilenc egyiptomi állampolgárt, akiket embercsempészéssel gyanúsítanak – jelentette az ANA görög hírügynökség.
MInt ismeretes a görög parteőrség bár megpróbálta a roncs hajót visszafordítani és jobb belátásra téríteni a menekülteket, akik ennek nem tettek eleget. Sőt a görög segítségre is nemet mondtak, ezután történt a tragédia, a hajó motorja leállt, majd elsüllyedt. Természetesen az embercsempész bandák nem foglalkoznak azzal, hogy az ilyen menekültekkel teli hajók biztonságosak-e vagy sem. A mostani tragédia és a többi is éppen ezen bandák bűne. A jobb életre vágyó menekülteknek pedig nincs sok választásuk, vagy belevágnak a halálos kalandba bízva abban, hogy túlélik, vagy nem.