Clinton nem véletlenül savazta Orbánt
2014-09-20 16:35
A volt amerikai elnök Bill Clinton nem kímélte Orbán Viktor. Magyarország vezetőjét hatalom és pénzéhes embernek nevezte, aki örökké államvezető akar lenni. Bill Clintonról azért tudni kell, hogy nejét az a híres professzor Jurik Baltaytist is kezeli, akit nemrég Nobel – díjra jelőltek és akit itthon sajnos több mint egy évig vitatott módon börtönben tartottak.
Az egykori elnök volt Jon Stewart vendége volt a Daily Showban, az USA egyik legnézettebb talkshowjában, és miközben a létező politikai modellek közötti különbségekről beszélt, elmondta hogy létezik egy tekintélyelvű kapitalista modell, Kínában és Oroszországban, és ennek van már hatása is, például ott a magyar miniszterelnök. És Clinton szerint miközben rengeteggel jönnek az Egyesült Államoknak, a magyar miniszterelnök mégis arról beszél, hogy kedveli a tekintélyelvű kapitalizmust, és hogy ragaszkodik a hatalomhoz.
Általában ezek azok a figurák, akik örökké hatalmon akarnak maradni, és pénzt csínálni. – mondta még el Clinton, végig Orbán nevének említése nélkül.
Azt azért illik tudni, hogy Hillary Clinton orvosát Magyarországon több mint egy évig tartották előzetes letartóztatásban eléggé megkérdőjelezhető módon. Jurij Baltaytist professzor ugyanis elmúlt 80 éves, neves és közismert orvos és a legerősebb kényszerintézkedés nem volt indokolt, sőt majdnem bele is halt a nemrég Nobel díjra jelölt doktor. Boltaytist az Őssejt botrány kapcsán tartóztatták le, amelyben Fásy Ádámismert tévés,és az amerikai üzletember Pákh Imre is gyanúsított volt. Egyedül Clintonné orvosa és annak aszisztense került börtönbe. A vádemelés azonban a tiltott emberi szövettel való visszaélést már nem is említette, helyette csalás lett. Nos az USA többször írt jegyzéket hazánknak a professzor fogvatartása miatt, de mi válaszra sem méltattuk őket. Így ne csodáékozzunk, ha odaát így beszélnek a miniszterelnökünkről.