hirdetés

Sokszor és sok mindenben volt már első Hillary Clinton. Azonban most nem áll jól. Az Amerikai álmodozó Trump áll ugyanis nyerésre.

hillary-samadClinton történelmet írhatott volna, hisz ő volt az első First Lady, aki elindult egy választáson egy állami hivatalért, és meg is nyerte. És ő lehetett volna az első nő, akit megválasztanak az Egyesült Államok elnökének. Hillary már régóta készül elnök lenni, de ez egyelőre még csak álom, hisz nagy meglepetésre Donald Trump vezet.

Amikor Hillary Clintont New York állam szenátorának választották, nem csak First Ladyként írt történelmet. Ő lett az első nő, aki az államban elnyerte ezt a posztot. Szintén történelmet írt akkor, amikor nyolc évvel ezelőtt, első elnökjelöltségi próbálkozása idején nyert New Hampshire-ben – egy nőnek azonban sosem sikerült korábban előválasztást nyernie.

Idén ő lett az első nő, akit valamelyik nagy párt elnöknek jelöl.
Az amerikai politikát ma is a férfiak dominálják, hisz a Kongresszusban 20 százalék a nők aránya, a kormányzók között pedig összesen hat nő van. Nagy volt az esélye annak is, hogy az országot hamarosan egy nő vezeti majd.

Hillary Diane Rodham 1947. október 23-án született Chicagóban. Szülei és jómaga is sokáig republikánusok voltak.

Hillary Clinton saját honlapja szerint édesanyját szülei elhagyták, és olyan rokonokhoz került, akik nem igazán akarták felnevelni, ezért már a középiskola alatt bejárónőként és bébiszitterként dolgozott.

Hilary Clinton 12 évesen írt egy levelet a NASA-nak, amelyben azt kérdezte, hogy lehetne belőle űrhajós. Azt a választ kapta, hogy a nők nem lehetnek űrhajósok. Anyja ekkor azzal próbálta vigasztalni, hogy úgyis rossz a szeme.

A főiskola után a Yale-re ment. Azért, mert a Harvardon egy fogadáson egy ottani professzor azt mondta neki, hogy nincs szükségük több nőre. 1973-ban dicsérettel diplomázott, majd posztgraduális képzésben is részt vett, ahol főleg gyerekekkel és egészségüggyel foglalkozott.
Sokáig szinte biztos győztesnek érezhette magát a mostani elnökválasztáson, hiába támadták a Clinton Alapítvány kapcsolatai miatt, vagy azért, mert több olyan téma is van, amelyben többször is megváltoztatta nézeteit. Ilyen például a melegházasság, amelyet korábban ellenzett, most viszont támogat. Támogatja a halálbüntetést is, de azt mondja, csak különleges esetekben kellene alkalmazni.

11 nappal a választás előtt aztán kirobbant az e-mail-botrány újabb fordulója. James Comey FBI-igazgató jelentette be, hogy újabb e-maileket találtak, amelyeknek közük lehet Clintonhoz. A leveleket közeli munkatársa, Huma Abedin férjének, Anthony Weiner volt New York-i képviselőnek a laptopján találták. Ellene azért indult nyomozás, mert szexuális üzeneteket küldött egy 15 éves lánynak. Végül két nappal a választás előtt jelentette be az FBI, hogy az új e-mailek sem változtatnak azon a véleményükön, hogy Clinton nem követett el bűncselekményt és nincs szükség vádemelésre ellene.

A közvélemény-kutatások szerint az utolsó napokban Trump ugyan megközelítette Hillary Clintont, de még így is ő az elnökválasztás esélyese. Mindez pedig most dugába dőlt, hisz Trump vezet az elnökválasztáson.