Börtönbe megy Trump embere
2018-09-09 12:23
A nyomozók félretájékoztatása miatt 14 napra börtönbe kell vonulnia George Papadopoulosnak, Trump korábbi munkatársának, amiért összejátszott orosz tisztségviselőkkel.
Papadopoulosra fél évig terjedő börtönbüntetést javasolt augusztusban az ügyészség, végül ennél jóval rövidebb időt kell rács mögött töltenie.
A bírósághoz benyújtott feljegyzés szerint Papadopoulos korábban hazudott a vizsgálóbírónak és nem vallotta be, hogy olyanokkal állt kapcsolatban, akik saját állításuk szerint oroszokkal tartottak fenn kapcsolatokat és elhallgatta, hogy maga is találkozott egy professzorral, aki szerint Oroszországnak kompromittáló információi voltak Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltről. Papadopoulos már korábban bűnösnek mondta magát, vádalkut kötött és együttműködött a Robert Mueller különleges ügyész vezette bizottsággal.
A vádirat szerint Papadopoulos bűncselekménye „kárt okozott a 2016-os elnökválasztási folyamat orosz befolyásolásának feltárását célzó kiderítését kormányzati vizsgálatnak”, és Papadopoulos hazudott annak érdekében, hogy elrejtse oroszokhoz és orosz közvetítőkhöz fűződő kapcsolatait a kampány idején és 2017. január 27-én, a vizsgálat kezdetén hamis nyilatkozatot tett a nyomozóknak.
George Papadopoulos – egy energetikai ügyekkel foglalkozó chicagói ügyvéd – egyike az amerikai elnök három volt kampányszakemberének, aki elismerte, hogy nem mondott igazat a Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság nyomozóinak. A másik két volt munkatárs: Michael Flynn, aki Donald Trump beiktatása után három hétig a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója is volt, valamint Robert Gates, a kampányfőnök Paul Manafort helyettese. Mind Flynn, mind Gates együttműködik a Mueller-bizottság nyomozóival.