hirdetés

A Portugál Nyelvű Országok Közösségének (CPLP) 2016. október 31. és november 1. között Brazíliavárosban megrendezett csúcstalálkozóján Magyarországot a szervezet társmegfigyelő tagjának választották.

cplpA tagság elősegíti a négy kontinenst átívelő, 19 országot összefogó szervezet tagjaival folytatott együttműködésünket, valamint a magyar politikai és gazdasági érdekek érvényesítését a nemzetközi színtéren. A szervezet döntése a magyar Déli Nyitás politikájának fontos, nemzetközi elismerése is.
Hazánkat Csehország, Szlovákia és Uruguay mellett választotta társmegfigyelőnek az 1996-ban, a portugált hivatalos nyelvként használó hét ország által alapított közösség, amelynek célja a politikai és gazdasági kapcsolatok erősítése, a részt vevő országok nemzetközi jelenlétének hangsúlyosabbá tétele, valamint a portugál nyelv és kultúra terjesztése. Jelenleg 9 teljes jogú és 10 megfigyelői státuszú állam tartozik a szervezethez.

A CPLP az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt helyez a gazdasági-kereskedelmi együttműködésre. Az üléseken való részvétel értékes információkat jelent a magyar gazdasági szereplők számára nyitva álló lehetőségekről, projektekről.

A többoldalú kezdeményezések esetén a kiírt pályázatok elbírálásakor a társmegfigyelői országok intézményei előnyt élveznek a harmadik országokkal szemben. A tagállamok döntéshozóival kialakított személyes kapcsolatok révén pedig a nemzetközi szervezetekben képviselt magyar érdekek érvényesítéséhez is fontos támogatást szerezhetünk.
(Külgazdasági és Külügyminisztérium)