hirdetés

Sikeres az ukrán hadsereg offenzívája. Az ukrán erők az elmúlt 48 órában Kelet- és Dél-Ukrajna több területén áttörték az orosz hadsereg frontvonalait, s nyomulnak előre a megszállt terülteken felé. Természetesen van , ahol az orosz erők ellenállnak. Az ukrán ellentámadás sikereiről a brit védelmi minisztérium is optimista megállapításokat tesz.

Az ukrán hadműveletek lehetséges, hogy nagy sikert arattak, ahogy áttörtek az orosz védelem első vonalán. Ugyanakkor más területeken az ukrán előrenyomulás lassabbnak bizonyult. Az oroszok eredménye „vegyes” volt, ahogy a brit védelmi minisztérium jelentésből kiderül.

Egyes csapatok manővervédelmi műveleteket hajtottak végre, míg más csapatok zavaros körülmények között vonultak vissza, és egyre többször számoltak be olyan orosz áldozatokról, akik a saját aknamezőiken keresztül próbáltak menekülni. A jelentés emellett megemlíti, hogy az orosz légierő rendkívül aktív volt Dél-Ukrajna felett.

Eközben félmilliárd kanadai dollár, mintegy 128 milliárd forint értékű új katonai segélycsomagot jelentett be szombaton Ukrajnának Justin Trudeau Kanada miniszterelnöke meglepetésszerű látogatásán Kijevben, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és az ország kormányának több tagjával. A Sky News beszámolója szerint a kormányfő megerősítette, hogy Kanada részt vesz az ukrán vadászpilóták nemzetközik kiképzésében.

Trudeau, aki az orosz invázió kezdete óta már másodszor járt Kijevben, azt is közölte, hogy lefoglaltak egy tavaly Kanadában landolt orosz tulajdonú Antonov teherszállító repülőgépet, amelyet most átadnak Ukrajnának. Elemzők szerint a látogatás Ukrajna széles körben várt Oroszország elleni ellentámadása melletti demonstráció.

Kimondatlanul is ugyanez lehet a célja az Egyesült Államok összesen 2,1 milliárd dollárnyi (mintegy 720 milliárd forint) katonai támogatásának. Az MTI szombati híre szerint ezt még pénteken közölte a Pentagon. Az újabb katonai támogatási csomag részeként légvédelmi eszközök, a többi között Patriot-rendszerek rakétái, lőszerek, pilóta nélküli légi eszközök és egyéb felszerelések juthatnak el Ukrajnába. A szállítás nem közvetlen, hanem az amerikai kormány közbeszerzésen megrendelt az eszközök eljuttatását jelenti hadiipari gyártóktól és egyéb partnerektől. Az újabb támogatás jelzés, hogy Amerika elkötelezett Ukrajna hosszú távú önvédelme iránt.