Az új szlovák miniszterelnök Ódor Lajos lesz
2023-05-07 23:38
Magyar származású miniszterelnöke lesz Szlovákiának, amire bizony rég volt példa. Ódor Lajos a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke jelenleg. Zuzana Čaputová szlovák államfő vasárnap délután hivatalosan is bejelentette, hogy az előre hozott választásokig szakértői kormányt nevez ki. Ezen új kormánytagok azonban egyik poltikai pártnak sem a tagjai és a választásokon sem fognak indulni.
Zuzana Čaputová szlovák államfő a Boris Kollár (Sme rodina) házelnökkel és az Eduard Heger (Demokraták) leköszönő miniszterelnökkel történő találkozót követően hozta ezt a döntést. Azt már most megerősíthetem, hogy a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke, Ódor Lajos lesz a miniszterelnök” – jelentette be Čaputová az ujszo.sk tudósítása szerint.
A lépésre azt követően került sor, hogy a nap folyamán felmentését kérte Eduard Heger ügyvezető szlovák kormányfő. Azt, hogy a hivatalnokkormányban kik vezetik majd az egyes minisztériumokat, az államfő a következő napokban először a politikai pártok vezetőivel közli, majd a nyilvánosságot is tájékoztatja. Az elnök elmondta, a szakértői kormány csapata már készen áll, hiszen a hivatalnokkabinet felállításának lehetőségére már korábban felkészült. Kizárólag olyan személyeket választott ki, akik amellett, hogy szakemberek, nem indulnak a szeptemberi parlamenti választáson. Mindezt azért, hogy a kampányban az egyik politikai pártnak se biztosítson valamiféle előnyt. „Olyan személyek kormánya lesz, akik számára a kormányzás nem lesz egyben választási kampány is” – tette hozzá azzal, a progresszív és a konzervatív közegből érkező személyek egyaránt lesznek az új kabinetben. Az államfő a szakértői kormányt a május 15-ével kezdődő héten nevezi majd ki, hiszen az új minisztereknek még be kell fejezniük a jelenlegi munkahelyükön végzett feladataikat. De a bő egy hét szerinte azért is szükséges, hogy az ország irányításának átadása zökkenőmentes legyen.
Čaputová rámutatott, míg a szeptemberi előre hozott parlamenti választás után feláll az új kormány, mostantól kezdve akár hat hónap is eltelhet. A voksolás után ugyanis általában több hetet vesz még igénybe, amíg megalakul a kabinet. „Hat hónap tehát elegendő idő arra, hogy a szakértői kormány stabilizálja a helyzetet és elvezesse Szlovákiát az előre hozott választásig” – magyarázta.
Ódor Lajos a felvidéki Révkomáromban született 46 éves magyar közgazdász, 2016 óta vendégprofesszor a Közép-európai Egyetemen (CEU).