hirdetés

Egy biztos, már a levegőben széttört az orosz utasszállítógép fedélzetén a 224 utassal. Az Iszlám Állam már videót is feltett a gép lezuhanásáról. Az orosz szakértők egyelőre semmit sem zárnak ki, bár az tény, csak úgy simán nem szokott egy gép széttörni. A katasztrófát senki sem élte túl. Az orosz szakértők pedig megérkeztek a légi katasztrófa helyszínére. Több légitársaság kerüli ezen útvonalat.

orosz gép 1

Az Iszlám Állam videót tett közzé bizonyíték gyanánt arra, hogy az egyiptomi szárnyuk lőtte le az orosz repülőt. Szakértők szerint már a földet érés előtt darabjaira hullott a repülőgép. Már földet érés előtt darabjaira hullott az előző napon Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgép – jelentette ki vasárnap a légi katasztrófák kivizsgálását végző, moszkvai székhelyű államközi légügyi bizottság, a MAK vezetője.

Viktor Szorotcsenko azt közölte, hogy a repülőgép darabjai 20 négyzetkilométeres körzetben szétszóródtak, ugyanakkor leszögezte, még túl korai lenne végleges következtetéseket levonni.  Egy neve elhallgatását kérő egyiptomi szakember vasárnap kijelentette, hogy jó műszaki állapotban volt a lezuhant repülőgép. A férfi tagja volt a gép műszaki ellenőrzését a felszállást megelőzően elvégző csapatnak, amelynek munkájában két orosz szakértő is részt vett.

Mindannyian megdöbbentünk. Ez egy jó repülőgép volt. Mindent ellenőriztünk 35 perc alatt. A korábbiakban az volt a legsúlyosabb probléma a géppel, hogy három hónappal ezelőtt a pilótának egy rendszerhiba miatt félbe kellett szakítania a felszállást.  Ez azonban szinte mindennapos –  mondta a férfi az AP amerikai hírügynökség tudósítójának.

A lezuhant repülőgép másodpilótájának felesége, Natalja Trukacseva ezzel szemben azt mondta, hogy férje még a felszállás előtt arra panaszkodott, hogy a gép műszaki állapota sok kívánnivalót hagy maga után. A másodpilóta a lányát hívta fel a felszállás előtt, panaszolva, hogy a repülőgép műszaki állapota jócskán hagy maga után kívánnivalót.

A telefonbeszélgetés röviddel azelőtt történt, mielőtt az A321-es Airbus 217 utasával és hétfős személyzetével lezuhant, írja a Sky News.

Orosz hírforrások szerint mielőtt megszűnt volna a légi irányítók kapcsolata a repülővel, annak pilótája arról számolt be, hogy műszaki problémák adódtak, és le akar szállni a géppel a legközelebbi repülőtéren. Az egyiptomi hatóságok azonban tagadják ezt. Hossam Kamel, az Egyiptomi Polgári Repülés Szervezet minisztere egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a felvételek szerint nem jeleztek kényszerleszállást.  Nem történt semmi szokatlan, mielőtt a gép lezuhant. Hirtelen eltűnt a radarról –mondta.

A CNN repülési szakértője, Richard Quest szerint „szokatlan”, hogy egy repülő 20 perccel a felszállás után zuhan le.

Ekkor már robotpilóta viszi a gépet. A kezdeti repülési magasság elérése után nagyon kevés dolog romolhat el – írta egy elemzésében.

Az Airbus A321-es típusú gép Sarm es-Sejkből Szentpétervárra tartott 224 emberrel, köztük 17 gyerekkel a fedélzetén, amikor a félsziget hegyvidéki részén lezuhant. A terület az Iszlám Állam fellegvárának számít. A kutatócsoportok megtalálták mindkét fekete dobozt.