hirdetés

Az Iszlám Állam vállalta hétfőn a több mint ötven ember életét követelő és több mint ötszáz főt megsebesítő  Las Vegas-i fegyveres támadás elkövetését – közölte a dzsihadisták szócsövének számító Aamák hírügynökség, amely szerint a támadó néhány hónappal korábban áttért az iszlám vallásra.

 

las vegas vérengzésAz Aamák közlése szerint “a Las Vegas-i támadást az Iszlám Állam egyik harcosa követte el, eleget téve a koalíciós országok elleni támadásokról szóló felhívásoknak”.

A közel-keleti területeiről folyamatosan visszaszoruló Iszlám Államnak számos ellensége van, köztük az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció.   

Az amerikai hatóságok által közzétett eddigi információk szerint a 64 éves Stephen Paddock egyedül hajtotta végre tettét, vélhetően nem állt kapcsolatban semmilyen fegyveres csoporttal, felekezete sem ismert egyelőre.  A férfi több mint tíz fegyverrel hajtotta végra a merényletet a Mandala szálló 32.-ik emeletéről.

A Las Vegas-i rendőrség adatai szerint a koncert után több mint ötszáz  embert – köztük legalább 50 halottat – szállítottak a helyi kórházakba.

A rendőrség megerősítette a hírt, hogy helybeli volt az elkövető.

Eközben a Mandalay Bay Hotel közleményben ítélte el a történteket. Bár nem a hotelben történtek a lövések, a támadó mégis az ő épületüket használta bázisként, hogy tökéletesen lássa a bulizó fiatalokat.