hirdetés

Már Merkel is belátta, hogy az orosz légi csapások Szíriában sajnos ártatlan, civil emberek százezreit veszélyeztetik. Az ENSZ jelentése szerint emberiesség elleni bűnt követ el az Oroszország által támogatott szíriai kormány, hisz a billegő lábakon álló rezsim is részese a civilek mészárlásának.

szíria-ENSZ

A szíriai kormány tömegével végzi ki a bebörtönzötteket azon túlmenően, hogy állami politika rangjára emelte a polgári lakosság „megsemmisítését”, mindezzel emberiesség elleni bűnt követ el – áll az Egyesült Nemzetek Szervezetének hétfőn közzétett jelentésében.

A jelentés készítői felszólították az ENSZ Biztonsági Tanácsát arra, hogy vessen ki célzott szankciókat a polgári és a katonai hierarchiában szolgáló tisztségviselők ellen, akik felelősek vagy bűnrészesek foglyok halálában, kínzásában, eltűnésében.

A jelentés neveket nem említ.

A szíriai helyzet miatti megdöbbentését fejezte ki Angela Merkel német kancellár is az Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott, megdöbbentő és rémisztő a szíriai kormányerők aleppói offenzívája. Úgy vélte, hogy a szír kormánycsapatokat támogató Oroszország bombázásai emberek tízezreinek okoznak szenvedést.