hirdetés

Nem nyugszanak az angol kutatók. A csatában elesett király III.Richárd után már a neves költőt és írót Shakespeare maradványait is kiakarják hantolni, hogy többet tudjunk meg az életéről. A terv ellenzői azonban úgy vélik, az irodalom semmit sem nyer azzal, ha megtudjuk, hogy az író mit evett vagy ivott.

 shakespeare

Francis Thackeray, a Witwatersrand Egyetem munkatársa ragadna a könyvek helyett ásót és lapátot, hogy jobban megismerje Shakespeare múltját. A csontok elemzésével azt is megtudnák, van-e alapja annak a pletykának, hogy az író marihuánát szívott. Azt azonbanThackeray is elismeri, hogy Shakespeare sírfelirata keresztül húzhatja a terveit. Az író ugyanis köztudottan rettegett az exhumálástól, olyannyira, hogy ez a téma több művében megjelenik, és a sírján lévő versben elátkozza azokat, akik bolygatni merik a csontjait.

 

Thackeray professzor azonban nehezen adja fel, szerinte mindenképpen ki kellene próbálni legalább a lézeres letapogatást, amihez nem kell elmozdítani a csontokat, és arra is felhívta a figyelmet, hogy Shakespeare csak a csontjairól ír, a fogairól nem. A tudós egyébként már 2011-ben felvetette, hogy vizsgálják meg az író maradványait, de akkor visszautasították a kérését. Most abban bízik, hogy a III. Richárddal elért eredmények meggyőzik a döntéshozókat.