hirdetés

Úgy tűnik, beismerte Donald Trump republikánus elnökjelölt, hogy adót csalt. Mindezt majdnem két évtizedig tette. Trump nem titkolta, hogy briliáns módon használta ki az amerikai adótörvényeket, vetélytársa, a demokrata Hillary Clinton előzőleg éppen emiatt támadta őt. Ha Trump lesz az amerikai elnök, akkor az adóelkerülés, csalás vagy hívjuk leleményességnek, úgy tűnik, rendszerszintre emelkedik ezek szerint.
trump xA republikánus elnökjelölt kétnapi hallgatás után szólalt meg az adócsalási ügyében, amely szerint 1995-ben 916 millió dolláros (mostani árfolyamon több mint 250 milliárd forintos) veszteséget jelzett az adóhivatalnak, és erre hivatkozva 18 éven keresztül nem fizetett jövedelemadót.

A coloradói Pueblóban Donald Trump azt mondta, hogy briliáns módon élt az érvényben lévő amerikai adótörvényekkel, és ez segített neki abban, hogy túlélje az ingatlanpiac akkori nehézségeit.
– Ki tudtam használni ennek az országnak az adótörvényeit, így ástam ki a vállalkozásomat az ingatlanpiac gödréből, akkor, amikor nagyon kevesek voltak képesek erre – mondta Trump.

Ezzel lényegében a saját képességeit dicsérte az amerikai elnökjelölt. A BBC szerint azt is mondta, hogy ez az ügy is mutatja, hogy ő jobban megérti az adótörvényeket, mint bárki más.
Hillary Clinton az ohiói Toledóban kampánygyűlésen kérdőjelezte meg republikánus vetélytársa üzleti hozzáértését.

Milyen zseniális üzletember az, aki egyetlen esztendőben egymilliárd dollárt veszít? – tette fel a kérdést Hillary Clinton, majd azt is mondta, hogy több millió amerikai család keményen dolgozott és adózott, a köz érdekében, míg Trump semmivel sem járult ehhez hozzá.

Nos Trump beismerése minden bizonnyal komoly negatív hatással lesz a választási eredményekre. Nem túl jó üzenet az Amerikáéban sem, hogy míg mások adóznak, épp az elnökük volt az egyik legnagyobb adóelkerülő. Így mondjuk nem nehéz milliárdosnak lenni, hogy nem fizetünk semmilyen adót.