hirdetés

Olaszországban bejelentették, hogy december 6-tól bevezetik a „szuper zöldkártyát”, amit már csak az oltottak és a gyógyultak kaphatnak meg. Az oltatlanok még negatív teszttel sem lesznek jogosultak olyan alapszolgáltatások igénybe vételére, mint például a közösségi közlekedés.

 

A szuper zöldkártya hiányában nem lehet buszozni, sporteseményekre vagy előadásokra menni, nem lehet belépni szállodákba, bárokba, éttermekbe és edzőtermek öltözőibe sem.

Az újabb korlátozásokat szerda este jelentette be Mario Draghi olasz miniszterelnök. „Meg akarjuk menteni a karácsonyt” – mondta, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az oltottak nagyjából élhetik a normális életet, az oltatlanok azonban alapvető korlátozásokkal néznek szembe. Olaszországban most ez az új jelszó: „Nem az oltottak korlátozására!”

Olaszországban az egyik legmagasabb az oltottsági arány Európában, a 12 év felettiek 85 százaléka kapott legalább egy oltást, és a legveszélyeztetettebb idős korosztályban 94 százalékon állnak. Így is hétmillió oltatlan van azonban még, hogy a Draghi-féle egységkormány számára prioritás a teljes körű vakcináció. Október közepén a kontinensen elsőként tették kötelezővé a munkába járóknak az oltást, az akkor bevezetett zöldkártya miatt több városban tömegtüntetések voltak.

Ezt szigorítják most tovább, egyelőre ideiglenes jelleggel, a december 6-tól január 15-ig tartó időszakra. Az oltatlanok szigorú korlátozását a kormány a teljes lezárások alternatívájaként, vagyis a szabadság feltételeként kommunikálja. Az oltást kötelezővé teszik a tanároknak, az idősekkel foglalkozóknak és a fegyveres testületek tagjainak, a védettségi igazolvány érvényességét pedig leviszik kilenc hónapra. A további korlátozásokat belső pártviták után a járványkezelést illetően egyébként megosztott, korábban sokszor tiltakozó jobboldali Lega miniszterei is megszavazták – írja a La Stampa.

( Horváth )