A francia legenda, a várva várt Zizu vezeti a Realt
2016-01-04 20:19
A legendás Zidane lett a királyi gárda vezetőedzője. A Real Madrid bejelentette, hogy menesztette Rafa Benítez vezetőedzőt. Bár a csapat a Bajnokok Ligájában jól teljesít, sajnos a spanyol bajnokságban és kupában, hát maradjunk annyiban, igencsak bukdácsol a szebb napokat is látott milliárdos gárda.
Florentino Pérez klubelnök hétfőn 17.30-ra szerette volna összehívni a média képviselőit, de egyes spanyol médiaértesülések szerint egy gyerekzsúrt tartottak abban a teremben, ahova a sajtótájékoztatót szervezték, így két és fél órával eltolták a bejelentést, de a nyugtalan újságírók elé végre kiállt Pérez.
A vezetőség nehéz döntést hozott, főleg nekem volt nehéz, de menesztettük Rafa Benítezt, a nagyszerű szakembert és kivételes személyiséget”– mondta Pérez, majd bejelentette, hogy Zinedine Zidane lesz az utód.
Büszke vagyok, hiszen tudom, hogy számodra nem létezik a lehetetlen szó – fordult Zidane felé Pérez elnök, aki az első sorban foglalt helyet.
Rafa Benítez júniusban érkezett Carlo Ancelotti helyére, de gyorsan kikezdték őt a szurkolók. A Real Madrid ugyan a Bajnokok Ligájában veretlenül, csoportelsőként továbbjutott a nyolcaddöntőbe, de csupán a harmadik helyen áll a spanyol bajnokságban.
A hétvégén 2-2-es döntetlent játszott a Valenciával, így négy ponttal van lemaradva a listavezető Atético Madridtól és kettővel a második Barcelonától. A nagy rivális katalánoktól ráadásul 4-0-s vereséget szenvedett és a csapatot kizárták a Spanyol Kupából is, miután Gyenyisz Cserisev jogosulatlanul szerepelt a Cádiz ellen.
Benítez egyébként még egyetlen csapatánál sem produkált ilyen meccs/pont átlagot (2,29), de a madridi vezetőségnek és közönségnek ez is kevés volt. José Mourinhót 2,3-es átlaggal menesztették. Benítez a 11. edző, akit Pérez kirúgott az elnöksége alatt.
Az aranylabdás francia focista Zizu a Real első csapatánál még csak másodedző volt, legutóbb a klub tartalékcsapatát, a Real Madrid Castillát irányította. Erősen kérdéses, hogy a legmagasabb szinten nulla vezetőedzői tapasztalattal rendelkező Zidane lesz-e a tökéletes választás a posztra, ismerve a Real Madrid kényes és türelmetlen szurkolótáborát és vezetőségét.
Ez nagyon fontos nap a számomra, sokkal izgatottabb vagyok ma, mint akkor, amikor játékosként aláírtam a Realhoz. Minden tudásomat és a szívemet is beleteszem a munkába, hogy sikeres legyen a klub – fogalmazott Zidane.
(Fotó: Times)