hirdetés

Úgy tűnik a belorusz elnöknél baj van. Az elítélt bűnözőktől verbuvált Wagner zsoldos sereg lassan hivatalosan is oktatási papírokat is fog kapni, azaz iskola ként fog ténykedni Fehéroroszországban. Abban csak reménykedünk, hogy a gyilkosok nem kapnak tanári diplomát de simán tévedhetünk. Attól pedig mentsen meg a MIndenható, hogy nehogy alapítványi egyetemként bejegyeztessék őket valamelyik Európai Uniós haverjuk országában.

Tovább borzolja a kedélyeket a Wagner-csoport, viszont az orosz zsoldoshadsereg új székhelyén már olyanok idegien táncol, hogy annak a Kreml is örül: a Belarusszal határos keleti NATO-tagállamokén, elsősorban Lengyelországén és Litvániáén.

A másfél hónapja még Moszkva felé masírozó zsoldosokat nemrég hivatalosan is bejegyezték Fehéroroszország középső részén mint “oktatási szervezetet”, onnan pedig az ország nyugati határára járnak, újabb elemmel gazdagítva Aljakszandr Lukasenka diktátor hibrid provokáció-háborúját.

A lengyel és litván határ másik oldalán egyre nő a készültség és a feszültség, a Wagner fenyegetései Krakkóig is elértek, de közben az sem biztos, hogy a zsoldosok hosszabb távon is új hazájukban maradnak.

A Wagner-csoport sok minden volt már az eddigi története során: kivégzőosztagtól, az elit katonai alakulatig, az arany-, gyémánt- és olajbányász afrikai vállalkozás, őrző-védő cég, bányákat védő zsoldos sereg, és volt már lázadó hadsereg is, akik kormnyikat döntöttek meg Afrikában jó pénzért cserébe. Oktatási intézmény, azaz iskola viszont eddig még nem volt, legalábbis hivatalosan nem. Új otthonában, Fehéroroszországban viszont oktatási szervezetként született újjá, legalábbis akként jegyezték be hivatalosan a szervezetet az országban.

Így akár még egyetem is lesz és a gyilkosokból lett kiképzők nemcsak tanárok esznek majd, hanem Lukasenkát ismerve még diplomás oktatók si lesznek, akik majd az állami ünnepségeken sor kapják majd az állami kitüntetéseket is. Hülye egy ország lett ez a belaruszia a diktátoruk révén.

Jevgenyij Prigozsin zsoldosai a gyorsan indult és gyorsan véget is ért puccskísérletük/felkelésük után száműzettek Belaruszba, ahol hamar Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hadseregének kiképzésével kezdtek foglalkozni. Augusztus elején pedig a Wagner meg is jelent a fehérorosz cégjegyzékben mint oktatással foglalkozó szervezet. A Wagnert az ország középső részén, Minszktől délre fekvő Aszipovicsi körzetben, egy Tszel nevű faluban jegyezték be, ahol a belarusz kormánytól a zsoldoshadsereg megkapott egy használaton kívüli katonai bázist. Ezen a bázison múlt hónapban maga Jevgenyij Prigozsin köszöntötte a konvojokban érkező zsoldosokat.
Wagner kiképzők és fehérorosz bakák.

A Wagner történetében lényegében egyedülálló, hogy önálló intézményként hivatalosan is jegyzik valahol, hiszen korábban Prigozsin cégeinek bonyolult hálója mögé bújva működött. Erre a titkolózásra persze azután már nincs igazán szükség, hogy először, az ukrajnai invázió után nem sokkal Prigozsin vette hivatalosan a nevére a szervezetet, majd a júniusi puccskísérlet után Vlagyimir Putyin orosz elnök vallotta be nyilvánosan azt, amit mindenki sejtett, hogy a Wagnert valójában mindig is az orosz állam tartotta el. Azért a Wagner oktatási központ mellett egy Concord Management and Consulting nevű céget is bejegyeztet Belaruszban, ugyanarra a címre. Ennek a Concordnak 100 százalékban a szintén Concord nevű orosz vállalat a tulajdonosa, amelynek vezetője Jevgenyij Prigozsin.

A Wagner oktatói, bocsánat pedagógusai és tanárai viszont nem maradtak sokáig Belarusz közepén, hanem augusztus elején diákjaikkal együtt a lengyel-litván határ közelébe mentek egy hadgyakorlatra. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök akkor azért kongatta a vészharangot, mert szerinte a Wagneresek vészesen közel kerültek a Suwałki-folyosóhoz, vagyis a Lengyelország és Litvánia közötti, 96 kilométeres határsávhoz, aminek egyik vége Belarusszal, a másik vége a kalinyingrádi orosz enklávéval határos, ezért stratégiai szempontból kiemelt fontosságú.

A lengyel kormány szerint nemcsak a határ közelében vannak Wagner harcosok, de bizonyos értelemben már át is lépték a határt: nemrég két férfit fogtak el Lengyelországban, akik Wagner-propagandaanyagokat terjesztettek Varsóban és Krakkóban. A két férfi konkrétan matricákat ragasztott ki a városokban, amiken a Wagner halálfejes logója mellett angolul ez állt: “Itt vagyunk! Csatlakozz hozzánk!” A lengyel kormány emellett azt állítja, hogy fehérorosz katonai helikopterek sértették meg a lengyel légteret, amit a kormány provokációnak tekint. A belarusz kormány reakciója szerint légből kapott vádakról van szó, amiket a lengyel kormány csak azért talált ki, hogy legyen indoka még több katonát vezényelni a határ közelébe. Azért persze Aljakszandr Lukasenkától sosem áll messze a szomszédai provokálása, nemrég például azt üzente a lengyeleknek, hogy legyenek neki hálásak, mert a wagneresek egy lengyel határvárosba akartak “kirándulást” szervezni, de sikerült lebeszélnie őket.A lengyel katonák mindenesetre érkeznek, a kormány azt jelentette be, hogy 10 ezerre növeli a belarusz határ közelében állomásozó katonák számát. Hasonlóan lépett Litvánia és Lettország is. A litván kormány bejelentette, hogy augusztus 18-tól ideiglenesen lezárnak két határállomást a belarusz határon, a lett határőrség pedig azt jelentette be, hogy több határőrt vezényelnek a határra.

A lengyel, lett és litván határőrök nem ok nélkül tartanak attól, hogy mi készülhet a határaikon. 2021 őszén több ezer közel-keleti bevándorló lepte el a lengyel-fehérorosz határt, akiket, mint kiderült, a belarusz kormány azzal hitegetve vitt különgépeken és buszokon a határhoz, hogy ott könnyen be tudnak majd jutni az Európai Unióba. A reménnyel hitegetett és infrastruktúrával segített migránsokat aztán ledobták a határon és hagyták őket halálra fagyni az erdőben, politikai fegyverként használva őket a hibrid hadviselés különösen kegyetlen formájában. A lengyel, litván és lett kormányok most attól tartanak, hogy hasonló taktikával Wagner-harcosok juthatnak át a határon álruhában. A félelmüket pedig csak fokozza, hogy az elmúlt napokban megint többen próbáltak átjutni a határ fehérorosz oldaláról, Lettországba az elmúlt napokban például 96-an szöktek át Belaruszból.

Az egyre nagyobb fenyegetésre a három NATO-tagállam az atlanti katonai szervezet figyelmét is szeretné felhívni, amelynek vezetői egyelőre nem látják olyan súlyosnak a helyzetet. Pat Ryder, az amerikai légierő tábornoka és a Pentagon szóvivője például azt nyilatkozta a napokban, hogy az amerikai hadügy nem tud súlyos és sürgető fenyegetésről a fehérorosz-NATO határon, de azért nyitva tartják a szemüket, ha a Wagnerről van szó. Más szakértők is azt sejtik, hogy ez a fajta provokáció inkább arról szól, hogy lekösse az Ukrajnát lelkesen támogató keleti-NATO tagok figyelmét és erőforrásait, nem arról, hogy valódi harci helyzetet provokáljanak ki. Oana Lungescu NATO szóvivő azért az NBC-nek nyilatkozva igyekezett nyugtatni a keleti tagállamokat, mondván, hogy a szövetség továbbra is elkötelezett, hogy megvédje területének minden egyes centiméterét.

Időközben pedig olyan híreket is hallani, amelyek szerint nem is biztos, hogy a Wagner sokáig marad Belaruszban. Az Institute for the Study of War (ISW) nemrég arról számolt be, hogy orosz katonai források szerint a Wagner csapatainak egy részét, a nagyjából 4500 Belrauszban lévő harcosból 5-600 főt Belaruszból Oroszországba, az ukrán fronthoz közeli Krasznodarba, Rosztovba és Voronyezsbe vezényelték, részben azokba a városokba, amiket a Wagner júniusi felkelése során elfoglalt. A belsős informátor szerint augusztus végén még több zsoldost buszoztatnak majd ki Belaruszból.