hirdetés

Újabb pofon Magyarországnak. A baráti litván elnök elhatárolta magát Orbán Viktor három nappal ezelőtti vilniuszi látogatásától. Szóvivője azt mondta, hogy az államfő nem kívánt találkozni a magyar politikussal, ennek megfelelően nem is hívta meg. Hasonlóképpen nyilatkozott a litván kormányfő sajtótitkára is – írja a Birzsevoj lider nevű orosz nyelvű üzleti portál.

orban viktor

A Birzsevoj lider  “A magyar miniszterelnököt meglehetősen hűvösen fogadták Litvániában” c. cikkben emlékeztet arra, hogy a vendég a munkalátogatás keretében részt vett azon a díszszemlén, amelyet a litván hadsereg újjáalakulásának évfordulóján rendeztek. A jogcímet az teremtette meg, hogy NATO-keretekben az év végéig egy magyar katonai kontingens is gyakorol a balti köztársaságban és az egység szintén felvonult a bemutatón.

A lap megjegyzi, hogy a diplomáciai protokoll szerint az ilyen utat arcátlanságként értékelik, mivel az ilyen eseményeken többnyire a fegyveres erők főparancsnokai képviselik országukat. Egy helyi politológus, aki nyíltan rokonszenvez Orbán Viktorral, azt közölte, hogy a vizit még őt is meglepte. Szerinte az út célja az volt, hogy megmutassa Európának, hogy Magyarország – a Kremlhez fűződő barátságtól függetlenül – teljesíti nemzetközi kötelezettségeit. Vagyis PR-akcióról volt szó.

Litvániában a hivatalos szervek úgy gondolták, nem tilthatják meg, hogy a magyar miniszterelnök találkozzon saját katonáival. De nem rejtették véka alá, hogy negatívan viszonyulnak a vendéghez. A honlap a földrész egyik legvitatottabb politikusának nevezi Orbánt, akit gyakran vádolnak oroszbarátsággal és “diktatórikus allűrökkel”