Sir Beckham kórházba került
Ajjaj. Váratlanul kórházba került David Beckham, az egykori focistáról felesége osztotta meg a hírt közösségi oldalán. Beckham néhány hete lovagi címet kapott III. Károly királytól. Most pedig lábadozik.
Victoria Beckham közösségi oldalán osztotta meg a hírt, hogy férje, David Beckham kórházba került. Instagram-oldalán, korlátozott ideig elérhető történetben tette közzé a fényképet, amint az egykori focista egy kórházi ágyon fekszik, felkötött karral.

Gyógyulj meg hamar, apu–írta a képhez Victoria Beckham.

Egy következő fényképen már az is látható, hogy Beckham kapott egy „gyógyulj meg hamar” feliratú gyöngykarkötőt is.

Azt, hogy pontosan mi miatt került kórházba Sir Beckham nem igazán tudni, bár az tény, hogy az egyik keze be van kötve.

Mint megírtuk, június 13-án tartották a lovaggá ütési ceremóniát, aminek keretein belül III. Károly király több neves hírességet részesített elismerésben, többek között David Beckhamet.
David Beckham 115-szörös angol válogatottság és 20 évi karrier után 2013-ban vonult vissza a profi futballtól. Ő az első angol labdarúgó, aki négy ország klubszíneiben is bajnokságokat nyert: a Manchester Unitedben eltöltött évek után a Real Madridnál és az amerikai LA Galaxynál folytatta, majd a Paris Saint-Germain játékosaként fejezte be pályafutását.

Beckham egyébként nemrég töltötte be az 50.-ik születésnapját.

III. Károly néhai édesanyja, II. Erzsébet királynő 2003-ban a Brit Birodalom Rendjének tisztje (OBE) címet adományozta neki, de ez nem lovagi rang, így nem jogosítja fel viselőjét a Sir előnév viselésére. A jövő héttől ugyanakkor Beckhamből Sir David lesz, és így felesége, Victoria Beckham, a popsztárból lett sikeres divattervező a Lady Beckham megszólításra tarthat majd igényt.

(Csákány Áron)
2025.06.29 11:29:05


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!