Egy jelenet a müncheni Gasteig koncertteremben felejthetetlen marad: A közönség kellemetlenül köhögött egy lassú tétel alatt. Brendel megállt, mélyen összeráncolt homlokkal nézett a vétkesre, majd azt mondta: „A zene a csendben virágzik” – és újrakezdte. De Alfred Brendel egyáltalán nem volt a klasszikus zene főpapja. Nem az ünnepélyes hangulat megteremtésére törekedett, hanem inkább a zenére való koncentrálásra. Brendel semmit sem szeretett jobban a klasszikusokban – Haydnban, Mozartban és Beethovenben –, mint a humorukat.

A TECHNOLÓGIA, MINT ESZKÖZ A CÉL ELÉRÉSÉHEZ
Tagadhatatlanul, a háború utáni évtizedek egyik legnagyobb zongoristája volt. De soha nem volt virtuóz a hagyományos értelemben – és nem is akart az lenni. A technika mindig is csupán eszköz volt számára. A nehéz részeket nem azért sajátította el, mert minden nap etűdökkel szántotta végig magát, hanem azért, mert minden energiáját annak meghatározására fordította, hogyan szólaljanak meg itt, ebben a nagyon különleges kontextusban. A bécsi klasszikusok mellett ismételten olyan nehéz darabokat is előadott, mint Liszt Ferenc kései művei vagy Schönberg zongoraversenye .

ALFRED BRENDEL: FILOZÓFUS A ZONGORÁNÁL
„A zongorista filozófusának” nevezték, mert Brendel játéka nemcsak briliáns volt, hanem fogalmazásai is briliánsak. 2008-ban visszavonult a koncertzongorista szerepléstől, de jóval ezután is előadásokkal és felolvasásokkal töltötte meg a közönséget. De a zenéhez való hozzáállása korántsem volt intellektuális. Aki zenét alkot, annak karaktereket kell ábrázolnia – ez volt a krédója. Egy jó előadó tehát egyfajta színész a hangban.

ALFRED BRENDEL MAGÁRÓL
„OTT VAN A ZENÉSZ, AZ ÍRÓ, A KÖLTŐ.
A TANÁR, A POLGÁR, AZ ANARCHISTA, A SZKEPTIKUS, A DADAISTA, AZ APA, A GYERMEK.
A MAGÁNEMBER, AKI – ÚGY HISZEM – CSAK LAZÁN KAPCSOLÓDIK A MŰVÉSZHEZ.
AZ ÉRZÉS ÉS AZ INTUÍCIÓ BRENDEL, ÉS A GONDOLKODÓ, VIZSGÁLÓDÓ ÉS PARANCSOLÓ BRENDEL. ÉS EZ MÉG NEM MINDEN.”

Alfred Brendel 1931. január 5-én született a csehországi Loučna megyei Wiesenbergben, Morvaország északi részén. Gyermekkorának nagy részét Jugoszláviában, Krk üdülőszigetén töltötte, ahol szülei szállodát üzemeltettek. A fiatal Alfred kezelhette a lemezjátszót a szálloda vendégei számára. Azonnal megtanulta az operett dallamait. Zongoraórákat is vett. És ott is maradt – annak ellenére, hogy Brendel inspirációt kapott tanárától, Edwin Fischertől.

GYŐZELEM A BUSONI-VERSENYEN
Tizenévesként Alfred Brendel nehezen tudta eldönteni, hogy festő, író vagy zeneszerző szeretne lenni. 1949-ben megnyerte a Busoni-versenyt , amely irányt adott életének. De a dolgok lassan haladtak. Ha összehasonlítjuk Brendel óvatos karrierjét a mai, a fiatal klasszikus sztárokat övező médiafelhajtással, úgy tűnik, mintha egy másik világból származó alak lenne. De még guruként sem lehetett eladni – játéka túl látványos, túl okos és túl becsületes volt.

ELŐSZÖR ZONGORISTA, MAJD ÍRÓ
Brendel sokoldalú művészként kezdte pályafutását. Az 1990-es évek óta újraélesztette régi szenvedélyét az irodalom iránt. Azt mondta, félálomban morgott a feje, és ha megrázta, versek potyogtak elő belőle, vázlatok a mindennapi élet abszurditásáról. Több verseskötete jelent meg. De különc szövegei akkor voltak a legnagyobb hatással, amikor maga olvasta fel őket: Brendel, a színpadi ember.

2025. június 17-én, kedden Alfred Brendel, aki Schubert legjobb interpretatora volt Horowitzcal együtt, 94 éves korában londoni otthonában hunyt el.

A cikk szerzője Bernhard Neuhoff
Fordította: a szerk.