Folyamatosan fenyegetik a Juventust kiejtő bírót
Rengeteg fenyegetést kapott Michael Oliver játékvezető, aki büntetőt ítélt a Real Madrid javára a Juventus elleni mérkőzés 93. percében a Bajnokok Ligája-negyeddöntő szerdai visszavágóján. Sokak szerint a spori belenyúlt a meccsbe. A videofelvételek szerint szabálytalanság sem történt. Nos a bíró világhírű lett ez tény. 
A Sky Sports hétfői beszámolója szerint az angol bíró feleségét, az ugyancsak játékvezetőként tevékenykedő Lucyt is több alkalommal megfenyegették az elmúlt napokban. A madridi találkozó hajrájában Medhi Benatia a tizenhatoson belül hátulról érkezve felborította a gólhelyzetben lévő Lucas Vázquezt. Oliver büntetőt ítélt, majd reklamálás miatt kiállította a Juventus kapusát, Gianluigi Buffont. A tizenegyest Cristiano Ronaldo értékesítette, ezzel csapata 3-1-re szépített, de 4-3-as összesítéssel az elődöntőbe jutott. A csalódott torinói szurkolók révén másnap bejárta a világhálót két fénykép, amely azt bizonyítja, hogy tavalyelőtt a házaspár Madridban vakációzott, és egy stadiontúrán is részt vett a Santiago Bernabéuban. Az európai szövetség (UEFA) közleményt adott ki, amelyben határozottan elítélte a fenyegetéseket. Hozzátették, kapcsolatba léptek a két játékvezetővel, és a támogatásukról biztosították őket. Bízunk benne, hogy az illetékes hatóságok lépéseket tesznek azok ellen, akik nem megfelelő módon viselkednek a közösségi médiában. Az üzeneteket író személyeknek tisztában kell lenniük azzal, hogy bűncselekményt követnek el. A környékbeli rendőrök kapcsolatban állnak a sértettekkel, felajánlották nekik a támogatásukat, és gondoskodnak róla, hogy az esetleges további fenyegetések a rendőrség tudomására jussanak – utalt az internetes zaklatásokra az UEFA. Az európai szövetség továbbra sem indított fegyelmi eljárást, mert még mindig tart a hajrában történtek kivizsgálása. A northumbriai rendőrségi szóvivője elmondta, tudnak az üzenetekről, amelyeket teljesen elfogadhatatlannak tartanak. A játékvezető-küldésért felelős brit szervezet (PGMOL) illetékesei is napi kapcsolatban állnak Oliverrel, hogy megállapítsák, szüksége van-e pihenésre, ő azonban szeretett volna mihamarabb visszatérni a Premier League-be, ezért szombaton ő volt a Huddersfield-Watford meccs negyedik játékvezetője, hétfő este pedig a 34. forduló zárómeccsét, a West Ham United-Stoke City találkozót dirigálja.
2018.04.16 22:59:46


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!