Most 16 milliárdot kapott a Fradi
Két határozat is megjelent a szerdai Magyar Közlönyben: az egyik szerint 6,3 milliárd forintot ítélt oda sportcélú támogatásként a kormány, a másik pedig sport- és turisztikai célú fejlesztések támogatásával foglalkozik közeln65 milliárd forint értékben. A legtöbb pénzt az FTC kapja az év végén, de Nyíregyházán is új stadion épülhet .
A szerdai közlönyben a 2064/2017-es kormányhatározat az alábbi sportcélú támogatásokról rendelkezik. A majdnem 6,5 milliárd forintos pluszforrás nagy részét a Magyar Kézilabda Szövetség kaphatja meg több célra, egyrészt egyes események megrendezését, másrészt pedig az éves működést támogathatja a kormány ezzel a pénzzel. Rögtön a fentiek után egy másik határozat (2065/2017) is megjelent a szerdai Magyar Közlönyben, mely szintén részben sportcélú fejlesztésekre biztosít forrást a turisztikai beruházások mellett. Összesen 64,4 milliárd lesz erre, aminek a fő haszonélvezője a Fidesz pártigazgató vezette FTC: A legboldogabb az FTC lehet az év végén, két célra összesen 16 milliárd forintot juttat a kormány a Fradinak. Ennek nagyobb része a Népligetben épülő Fradiváros második üteméhez kapcsolódik. A jelek szerint több mint tízmilliárd forintért épülhet nyolcezer férőhelyes stadion Nyíregyházán úgy, hogy a szabolcsi csapat jelenleg negyedik helyen áll a másodosztályban. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sem csak Nyíregyháza létezik a kormány számára, Kisvárdán például lovasakadémia és termálvizes lórehabilitációs központ épülhet kétmilliárdos támogatásból, de a helyi fociakadémia is kap 700 milliót, a kézilabdázók pedig 250 milliót. Bár ha azt vesszük alapul, hogy a kisvárdai focicsapat jelenleg második az NB2-ben, akkor jövőre nagyobb eséllyel lesznek első osztályúak, mint a Nyíregyháza.
2017.12.29 15:09:41


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!