Története első világbajnoki részvételét tűzijátékkal ünnepelte hétfőn este az izlandi labdarúgó-válogatott, amelynek tagjai Reykjavík főterén egyenpólóban énekeltek a szurkolókkal.
Ha álmodom, ne ébresszetek fel! - mondta Gudni Bergsson, az izlandi szövetség elnöke a történelmi jelentőségű, Koszovó elleni 2-0-ás siker után. A meccset követően Reykjavíkban tűzijátékot rendeztek, a válogatott tagjai pedig - rövidnadrágban és 2018, Izland, világbajnokság feliratú egyenpólóban - a város központi helyén, az Ingólfstorg téren a szurkolókkal együtt közösen énekelték a tavalyi kontinensbajnokságon közismertté vált izlandi dalt.
Heimir Hallgrímsson szövetségi kapitány a találkozót követően arról beszélt, sokáig elégedetlen volt csapatával, mert nem a tőlük megszokott módon, hanem idegesen játszottak. A győzelem viszont bőven kárpótolta ezért, s megemlítette, hihetetlen, hogy Pelé vagy Maradona után Aron Gunnarsson is vb-n játszhat majd. A szakember kiemelte elődje, Lars Lagerbäck munkáját, aki az Eb-re való kijutással lerakta az alapokat a válogatottnál.Izland tavaly először vett részt az Európa-bajnokságon - a negyeddöntőben kapott ki a házigazda franciáktól -, most pedig a vb-re is kijutott. Méghozzá a világbajnokságok történetének legkisebb nemzeteként: a 330 ezer lakosú Izland az 1,3 milliós Trinidad és Tobagót előzte meg ebben a rangsorban, amely 2006-ban volt vb-résztvevő.Akadt, aki az Eb után azt tanácsolta nekem, hogy én is köszönjek el a válogatottól, és élvezzem ki a sikert. Én azonban hittem abban, hogy még annál is többet tehetünk- mondta Hallgrímsson, aki Lagerbäck segítője volt, és a svéd tréner távozását követően szövetségi kapitánnyá lépett elő. Most felmásztunk erre a hegyre, és meg kell nézzük, mi a következő. Új bakancsokat kell beszereznünk, és nekivágni az új kihívásnak - tette hozzá az izlandi szövetségi kapitány.Aron Gunnarsson izlandi csapatkapitány szerint a válogatott nagyon sokat fejlődött azóta, hogy 2014-ben Horvátországgal szemben alulmaradt az európai pótselejtezőben. Kemény munka volt, de megérdemelten nyertünk az egyik legnehezebb csoportban, amelyből négy csapat volt ott a tavalyi Eb-n - hangsúlyozta a Cardiff Cityben légióskodó középpályás, utalva arra, hogy Izland az I csoportban Horvátországot, Ukrajnát és Törökországot is megelőzte, Finnország és Koszovó ellen pedig a lehetséges tizenkét pontból kilencet gyűjtött be.Öröm és büszkeség, hogy tanúi lehettünk ennek a hihetetlen sporteredménynek - nyilatkozta Gudni Th. Jóhannesson izlandi elnök. Hozzátette: a válogatott példája megmutatta, hogy bár Izland kis nemzet, de hogyan lehet ebből erőt kovácsolni. A jövő évi, oroszországi világbajnokságot június 14. és július 15. között rendezik meg 32 válogatott részvételével.
(Forrás: mti-atv)
Czeglédi Andrea
Tordai Csilla
Gáspár Mihály
Varga Zsolt
Kertész B.Ferenc
Nagy Zoltán
Becsky István
Porkoláb Zsolt
Design, programozás, technikai üzemeltetés
LS Computer
Szerzői Jogok
• Az estiujsag,hu webszájton ("lap") található tartalom a szerkesztőség ("kiadó") szellemi tulajdona.
• Az Esti Újság szerkesztősége fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A laphoz tartozó oldalak tartalmát és kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik.
• A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése. A lap tartalmának egyes részeit - kizárólag saját felhasználás céljából - merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.
• Az Esti Újság teljes egészében, a reklámokkal, hirdetésekkel együtt szerzői jogvédelem alatt állnak, azokból bármely részt kivágni, a megcsonkított részt pedig nyilvánossághoz bármely módon újraközvetíteni tilos. Tilos továbbá a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül a lap tartalmát tükrözni, azaz technikai művelet segítségével nyilvánossághoz újraközvetíteni, még változatlan formában is.
• A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. Az Esti Újság szerkesztősége követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.
• A laptól értesüléseket átvenni csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő a) nem módosítja az eredeti információt, b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.
• A hírügynökségek honlapunkon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak, a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni.
• Az Esti Újság pontos és hiteles információk közlésére törekszik, de a tájékoztatásból fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállal.
Az MTI hírügynökségek a honlapon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni, vagy tovább adni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások adatrögzítése
Felhasználói oldalról
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó összes szolgáltatás az ingyenes
regisztrációhoz adatokat kér be és tárol a rendszeren. Ezen adatok a szolgáltatások
igénybevételéhez szükségesek, melyekből statisztikai kimutatásokat készítünk a
szolgáltatásainkat igénybevevő felhasználókról.
Az adatok tárolásánál mindig a lehető legnagyobb biztonságot alkalmazzuk,hogy
ezek harmadik személy, illetve illetéktelenek kezébe ne kerülhessenek.
Az üzemeltető statisztikai összegzést készít a rögzített adatokból, ezen kimutatások
végeredménye csak statisztikai formában készülhet el, mely nem alkalmas egyedi
azonosítókhoz való kapcsolására.
Ezen statisztikai adatok a szolgáltatások fejlesztésekhez illetve a hirdetési felületek
értékesítéséhez szükségesek.
Látogatói oldalról
Az Esti Újság és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások a látogatókról rögzítik (IP cím,
böngésző típusa, stb.) az adatokat, melyekről az üzemletető statisztikai
kimutatásokat készít csak statisztikai formátumban.
Üzemeltető az adatok tárolásánál a lehető legnagyobb biztonságot alkalmazza, hogy
az adatok illetéktelenek kezébe ne kerülhessenek.
Az üzemeltető statisztikai összegzést készít a rögzített adatokból, ezen kimutatások
végeredménye csak statisztikai formában készülhet el, mely nem alkalmas egyedi
azonosítókhoz való kapcsolására.
Ezen statisztikai adatok a szolgáltatások fejlesztésekhez illetve a hirdetési felületek
értékesítéséhez szükségesek.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások adatközlése
Felhasználói és látogatói oldalról egyaránt
Üzemeltető a fentebb említett statisztikai adatokat kivéve adatokat harmadik fél
részére semmilyen formában át nem ad.
Az Esti Újság és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások hivatkozásai
Az Esti Újság tartalmaz hivatkozásokat más oldalakra is. Az üzemeltetőnek nem áll
és nem is állhat kontrollja alatt ezen oldalak adatközlése, így ezen oldalak
adatköléséért, valamint ezen oldalak személyiségi jogokban való eljárásáért az
üzemeltető semmilyen felelősséget nem tud vállalni.
Etikai alapelveink
A mindenkori politikának kívánunk tükröt állítani. Az újságírás ugyanis valaha erről
szólt. Valljuk és hisszük az igazság kutatása, keresése, megírása a feladatunk. Nem
vagyunk a politika szócsöve sem. S bértollnokok sem vagyunk. Minden, ami politika,
és bulvár, azt oknyomozóként megírjuk. Minderre garancia kollegáink tudása, akik
közt Egon Erwin Kirsch díjazottjaink is vannak.
A hírszolgáltatás célja
A hírszolgáltatás elsődleges célja az emberek informálása és annak lehetővé tétele,
hogy mindenkor meg tudják ítélni az aktuális témákat - legyen szó politikáról,
számítástechnikáról, tudományról vagy bármi egyébről. A hírszolgáltatásban
dolgozók kötelessége, hogy mindig ezt tartsák szem előtt, és soha ne használják
saját céljaikra a birtokukban lévő hatalmat.
Függetlenség és pártatlanság
A hírszolgáltatásban dolgozóknak el kell kerülniük a tisztázatlan helyzeteket, illetve
azok látszatát. Ugyanígy kerülniük kell bármilyen, érdekütközésből származó
összeférhetetlenségét, vagy ennek látszatát. Nem fogadhatnak el semmilyen
ellenszolgáltatást azért, hogy pozitív véleményt közöljenek vagy elhallgassanak
tényeket, és nem folytathatnak olyan tevékenységet, mely kompromittálja
függetlenségüket (vagy azt a látszatot kelti, hogy kompromittálja). Pártatlannak kell
lenniük, de joguk van véleménynyilvánításra - amennyiben biztosítják, hogy az
olvasó számára is egyértelműen elkülönüljön egymástól a hír és a szerkesztőségi
vélemény.
Pontosság és hitelesség
Az olvasóval szemben mindig tisztességesnek kell lenni, és mindig arra kell
törekedni, hogy a hír pontos legyen; ne legyen egyoldalú; feltárja az
összefüggéseket és minden oldalról tisztességesen világítsa meg a kérdést.
Ugyanez igaz az elemző cikkekre és a kommentárokra is. A lényeges tárgyi
tévedéseket és a kihagyásokból származó hibákat azonnal és feltűnő módon ki kell
javítani, hogy az olvasók is tudomást szerezhessenek a korrekcióról.
Korrektség és a jogok tiszteletben tartása
Mindenkor teljes mértékben tiszteletben kell tartani a hírekben szereplő, vagy a
hírekkel kapcsolatban érintett személyek jogait. A hírszolgáltató mindig tegye fel
magának a kérdést, hogy milyen eljárásra tartana igényt, ha ő vagy az egyik
családtagja lenne az érintett. Egy nyilvános vád esetén mindig biztosítani kell az
érintettnek a válaszadás lehetőségét. Amennyiben valaki megígéri hírforrásának,
hogy nem fedi fel kilétét, úgy ehhez minden körülmények között ragaszkodnia kell -
és ennek megfelelően csak indokolt esetben szabad ilyen ígéretet tenni.
Amennyiben nem indokolt a forrás eltitkolása, úgy az információ forrását meg kell
nevezni.