Szalayék a Silk Wayen indulnak
Két Dakar között Silk Way. Oroszországi off roados szakaszok sárdagasztással, kazahsztáni csapatás és Kína, pontosabban a Góbi sivatag meghódítása – pokoli feladat vár a terepralisokra július 7. és 22. között.
Az esztendő egyik legrangosabb versenyén részt vesz Szalay Balázs  is, az Opel Mokkával száguldó pilótának szép emlékei vannak a viadalról, hiszen 2012-ben másodikként ért célba. Sohasem felejtem el az utolsó szakaszt és a célba érkezést – emlékezett vissza Szalay, akinek Bunkoczi László diktálja majd az itinert. Először fogalmunk sem volt, mi az eredmény, aztán pedig nem akartuk elhinni, hogy mi nyertük a szelektívet.  Végül két percen múlt, hogy nem lett még szebb a szereplésünk, hiszen az orosz Borisz Gadaszin ennyivel előzött meg minket. Persze így sem voltunk szomorúak, a céldobogótól nem messze felállítottak egy felfújható medencét, a kocsi tetejéről ugrottam bele, és természetesen követtek a csapat tagjai is. A mezőny erős, hisze­n a Dakar-címvédő Peu­geot- és a nagy rivális Mini-csapat mellett a kétszeres bajnok katari Nasszer al-Attijah  is indul az autó­s, kamionos megméretésen. A „kis Dakarnak” nevezett viadalon az össztáv 9610 km, ebből 4094 km a mért rész. Oroszországról a sztyeppék jutnak eszembe, Kazahsztánban már dűnék is vannak, de leginkább a hegyi, erdei szakaszok ragadtak meg bennem. Kínában aztán rögtön bevezetnek minket a sivatagba, ott tényleg minden egyes kilométerért meg kell küzdeni – tette hozzá a pilóta.
2017.07.01 14:33:38


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!