Világcsúcsra és rengeteg aranyra hajtanak az uszonyúszóink Egerben
Aranyra és világcsúcsra törnek a hétvégi egri uszonyúszó Világkupán a magyar sportolók. Senánszky Petra mellett minimum egytucatnyi érmet vár a szövetség a magyar sportolóktól. Ez az idei első komoly megmérettetés, és nem csoda, hogy a világ minden részéről 450 úszó érkezik.
A búvársportok közé tartozó sportág egyik legrangosabb versenyén 21 ország 75 klubcsapatának 450 sportolója vesz részt. A Bitskey Uszodában mindkét napon reggel kilenc órakor kezdődő megmérettetésen vízbe száll a világ uszonyosúszásának színe-java, köztük – számos éremeséllyel – magyar világ- és Európa-bajnokok, valamint dobogós helyezettek. A négy állomásból álló világkupa-sorozat első fordulója az egri, ahová szívesen látogat el a nemzetközi élvonal, ezt az évről évre növekvő létszám bizonyítja. Érkeznek a tengerentúlról is, idén először Kolumbiából, Chiléből és Marokkóból is jönnek sportolók. A legjobb magyar uszonyosúszók számára a téli felkészülési időszak után az egri világkupa lesz a szezon első nagy erőpróbája. Az elmúlt években a magyarok által dominált uszonyos gyorsúszószámokban a nőknél a sportág egyik legjobbja, Senánszky Petra, valamint Varga Krisztina minden évben dobogóra álltak Egerben. A férfiak közül a korábbi világbajnok Kosina Gergő év eleji sérülését követően sikerre pályázik, és dobogós esélyekkel lép rajtkőre Sincki Ádám is. A felnőttek mellett a juniorok számára is adott lehetőség a viadalon, hogy külföldi ellenfelekkel megmérettetve teljesíthessék az idei világversenyekre kitűzött szintidőket, emellett a fiatalabb korosztályban is minden esztendőben – a nagyuszonyos és a kisuszonyos távokon egyaránt – több magyar érmes volt. Tavaly a hazai legjobbak 14 első hely mellett nyolc-nyolc második és harmadik helyezést értek el a vk-n.
2017.02.24 17:55:51


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!