Sikeres volt?

Öt magyarnak biztos volt már pénteken, hogy meg lesz az érem a 61. Bocskai István Emlékversenyen. Az volt igazából csak a kérdés, hogy vajon milyen fényesre sikerül ezeket az érmeket csiszolniuk a fiúknak.

Virbán Gábor nem volt könnyű helyzetben. Az Ijúsági EB-n bronzérmet szerző grúz Nodari Darbaidzev volt az ellenfele 46-49 kg-ban. Hát, valljuk meg, nem éppen a magyar fiúnak állt a zászló. A tisztes helytállás már értékelhető lett volna tőle. De az első menetben a magyar fiú Pazar csatát vívott és meg volt az előny is. Itt ő irányított határozottan. A második menetben feljött rá nagyon a grúz és kezdett néha veszélyesnek látszani a történet. De Virbán remek erőnlétben volt, így bírta a harmadik menetet is keményen, ahol megint ő látszott jobbnak. Így hatalmas bravúrt elkövetve, 4:1-re legyőzte esélyesebbnek tartott ellenfelét és beverekedte magát a döntőbe.

52 kg-ban Szaka István a rutinos kazah Azat Makkhmetov ellen lépett a ringbe. A kazah rutinos versenyző, a Bocskait is megjárta már, sőt 2014-ben győzni is tudott itt. Az első menetben az ő akarata érvényesült a ringben, de a második menetben csodálatosan feljött Szaka és a harmadikban is ő diktált, egyre nagyobb főlénye volt, ellenfelére számolni is kellett, nagyon megérdemelten lépett Szaka a döntőbe 5:0-ás eredménnyel.

64 kg-ban Könnyű Ricsi ellenfele a hatalmas ütőerejéről híres ukrán Timur Beliak volt. Az első menetet Ricsi hozta, a második az ukráné lett. Nagyon meleg lett innen a pite, ráadásul Ricsit egy visszatérő orrvérzés is akadályozta. De a harmadik menetben mindkét versenyző mindent egy lapra rakott fel és olyan kemény csatát vívtak, amire itt talán nem is volt eddig még példa. Hatalmas küzdelemben, hatalmas két szív vitte őket előre, kemény pofonokat adtak és kemény pofonokat kaptak. De 3:2-re meg lett Ricsi sikere, de az ukrán is megérdemelte egyértelműen a hatalmas tapsot.

2017.02.13 17:55:52
További hírek Sport témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!