Műugrók a pályán

Igen, kérem, a focipályán, büntetni is akarják a sportok keveredésének ezt az esetét. De hogy kerül a műugró a gyepre? Úgy, hogy nem műugró, hanem futballista, egészen addig, amíg a kedvező játékhelyzet a közelébe nem hozza az ellenfél játékosát, valakinél labda is van kettőjük közül. Kavarognak a végtagok a csel közben, majd sípol a bíró...

Ugyanis a bírót megtévesztették a játékos hajlamai: ő cselezés közben felfedezte a benne élő Dugovics Tituszt, és bravúr hasast ugrott minden gáncs vagy egyéb fizikai érintkezés nélkül a pálya talajába: méltósággal csúszik a füvön, mint egy csatahajó, egyre lassul, hogy aztán jajgatva álljon fel. A másik játékos mentegetőzik, ő ártatlan, de a bíró döntéskényszerben van – és rendszerint rosszul határoz. Megtéveszti a látszat.

Ennek akarnak most véget vetni Angliában. Azért nem írok brit szigeteket, mert Skócia – mint mostanság annyi másban – ennek a rendezésében is előrébb jár az angoloknál. Ők már alkalmazzák a 201-es szabályt, mely szerint „a játékos nem kényszerítheti szimulációjával a játékvezetőt hibás döntés hozatalára”, és letiltás jár az ilyesmiért, két meccsre is. Ezt szeretnék most bevezetni a Premier League-ben is, bár nem lesz könnyű, meg kell hagyni...

Nem bizony, ugyanis míg a skót rendszeren egy szavazással keresztülment még régebben ez a szabály, Angliában ezt el kell fogadja többek között a Professzionista Játékosok Egyesülete (Professional Footballers' Association), a Ligamenedzserek Egylete (League Managers Association), az Angol Futballiga (English Football League) és maga a Premier League is, mint minden változtatást a szabályokon.

2017.01.24 19:00:00
További hírek Sport témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!