A Vendée Globe 29 elrajtolt hajójából hivatalosan 21-en vannak versenyben, hajósérülések miatt nagyon megfogyatkozott a mezőny. 2016 november 6-án indult útnak az IMOCA OCEAN MASTERS skipperek földkerülő, szóló-nonstop viadala 60 lábas high-tech versenyhajókkal. Tegnap szerencsésen partközelbe ért Új-Zélandnál az ismeretlen tárggyal ütközés miatt szinte rommá tört hajójával Thomas Ruyant (Fr), ahol a parti őrség átvette a hajón az irányítást és biztonságban Bluff kikötőjébe mentette a skippert és az akkorra már süllyedő versenyvitorlást. Szükségvitorlázattal még úton van Ausztrália felé az árbóctörést szenvedett Stephane Le Diraison (Fr). A tegnap késő délutáni információk szerint, a mindeddig 3-4. helyet stabilan tartó Paul Meilhatért izgulunk. Paul a Csendes-óceán közepén tőkesúlymozgató és felfüggesztő rendszerrel kapcsolatos sérülések miatt északnak vette az irányt. Remélhetőleg biztonságosan rögzíteni tudja a rendszert, mert 2000 mérföldre van legközelebbi szárazföld.  Nándor az eddigi legküzdelmesebb éjszakáján van túl. A hajónaplójában ezt írja: Az eddigi legküzdelmesebb éjszakámon vagyok túl, ha túl vagyok. Az éjszakán biztosan, de küzdésen nem biztos. Szép sötét éjszaka borult rám, a világon semmit nem lehetett látni. Azt sem, hogy kemény zivatarfelhők közelednek, és csak akkor észleltem, mikor 40 csomós lökéssel megfektette a hajót. Ugrottam fölsodorni a reachert, amivel addig kiválóan haladtunk. Ahogy felsodortam az egyik vitorlát, azonnal kihúztam a J2-t, az megfelelőnek tűnt a közben 30 cs-ra visszaállt szélhez. Még csörlőztem a shottot, mikor újabb lökésben felszaladt a hajó, majd egy nagyon meredek hullámban annyira túlfordult, hogy meghauzoltunk. Maga a borzalom. Bent röpködnek a holmik, hátulról megtakar egy hullám, ami a kabinig meg sem áll. Szerencsére csak az egyik ajtó van nyitva. Annyira békésen, kiegyensúlyozottan megyünk, hogy elhiszem az előbbi zivatarról, hogy „egyke” volt. Ledőlök a babzsákra úgy ruhástól. Percek telhettek csak el, mikor vijjogásra, fetrengésre riadok és ugrok. A reacher besodrója rajta a csörlőn, azonnal tekerem föl. Nézem a zseblámpával, hogy jól megy-e, és döbbenten látom, hogy a hátsó sarka a vitorlának szét van szakadva. Nem tudom, mekkora, de nem lehet kicsi. Már nem érdekel, hogy mi fúj, csak a biztonság! Csupa víz rajtam minden, a padlón térdelve átöltözöm. Annyira elfáradtam, hogy már nem tudok állva közlekedni a kabinban. Lerogytam a konyha elé, hogy eszem valamit. Ahogy ülök ott, a hajó megtorpan egy hullámban, én a fülemmel fogom fel az ütközést a térképasztal hátulján. Elszakad a cérna, ordítok, ami a torkomon kifér, mondok mindent, ami a számra jön. Úgy lüktet a fülem, mint anno, birkózó koromban, amikor eltörték. Ettem valamit, már nem tudom, mit, átmásztam a babzsákra, és filmszakadás. Hajnalban ébredtem, hogy nagy a csönd. Felállok, hogy kinézzek, de minden porcikám fáj, alig jutok el az ajtóig. Megnyugodtam, jó sebességgel jó irányba megyünk, csak ez most csöndnek tűnt. Megjutalmazom magam egy reggelivel. Reggeli után látom, hogy leesett a töltöttség az akkumulátorokban, de arra gondoltam, hogy nem a hydrót teszem le, hanem elindítom a motort, legyen egy kis meleg megszárítani a levetett gúnyáimat. Pöccenésre indul, szépen zakatol, leülök ide a komputer elé megnézni a postámat. Sziszegésre riadok, sajnos azonnal tudom, mi az. Kinyitom a motorház fedelet, dől ki a gőz, megfőztem a motort. De annyira, hogy a kipufogódob bemenő csövénél elolvadt a műanyag. Vízkeréknek persze annyi, ilyenkor az már darabokban. Levetkőztem, előszedtem a szerszámokat, elrakodtam a motor mellől, és nekiláttam. Kb. két óra múlva ismét pöfög, szebb hangja van, mint valaha. Felhők jönnek, mennek, hol nyomják a szelet, hol ölik, hol sok a vitorla, hol kevés. Attól függ, hogy éppen a fellegek mit akarnak velünk. Hát, így léptem be a Csendes-óceánra, 20.-án 09:30 UTC-kor. A Déli-óceán is mögöttem van, már csak ezen az aprócska vízen kell valahogy átkelni, ami a glóbusz egyharmada felület. Mostantól még 140 hosszúsági foknyit kell hogy haladjak a Horn-fokig. Ha az eddigi tempót veszem figyelembe, akkor ez kb. annyi, mint amit a Jóreménység fokától idáig jöttem, nagyjából 17 nap. Ha nem tévedek, valahol félút környékén lehetek, de még nem néztem a pontos számtant. Lehet, hogy valamilyen ünneplésnek kellet volna történni ebből az alkalomból, de az események felülírták, majd összevonom a szilveszterrel. Poz: dec. 21, 09:45 UTC, 48° 22,9′ S, 154° 58′ E, jól vagyunk. Mindezek ellenére jól vagyok és nyomom tovább. Úgy érzem, a reacher javítható, de majd ha leszedem, akkor fogom látni. Ha nem, akkor is hazatalálok. Régen egyáltalán nem volt ilyen vitorlám, mégis hazaértem. (Forrás: spiritofhungary.hu) Bánrévi Lili