Pártkatonák a sportszövetségek élén, kiakadt a Jobbik és az LMP
A Jobbik és az LMP ellenzi azt a tervezett jogszabály-módosítást, amely lehetővé tenné, hogy a miniszterelnök, miniszterek vagy államtitkárok vezethessenek sportszövetségeket.
Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján bírálta, hogy az állami szervek feladatellátására vonatkozó, kivételes eljárásban tárgyalt módosítással lehetővé válna ez a szerepvállalás. Az egykori Fradi-ultrából lett honatya szerint a Fidesz rátelepedett az úszószövetségben lévő szakmai vitára és személyre szabott jogalkotással „pártkatonát” kíván beültetni az elnöki tisztségre. Úgy értékelt: a kormány a sport teljes kisajátításán dolgozik, szinte az összes szakági szövetség és nagyobb egyesület élén a Fideszhez köthető emberek állnak. Jelezte: már 2012-ben olyan javaslatot nyújtottak be, amely megtiltotta volna a politikusoknak ezen pozíciókat, s ezt a véleményüket ma is fenntartják. Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője pedig azt közölte, hogy elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány befolyásos politikusoknak készíti elő a terepet a sportszövetségek élén. Eddig is hemzsegtek a különböző befolyásos politikusok a sportszövetségek élén, ezért eddig sem volt garancia rá, hogy szakmai érvek mentén, és ne politikai lobbi erő alapján történjenek döntések, a forrásleosztások, és elszámoltatások ” írta az ellenzéki képviselő, aki a politikusok kivonulását sürgette a területről. Az LMP arra kéri a Fidesz képviselőit, hogy ne szavazzák meg kedden a törvénymódosító javaslatot.
2016.12.13 09:34:29


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!