Gólgazdag és szoros mérkőzésen maradtak alul Vargáék a Realal szemben
A Real Madrid Federico Valverde 90+2. percben szerzett góljának köszönhetően 3–2-re legyőzte a Varga Barnabást csereként pályára küldő AEK Athént a labdarúgó Bajnokok Ligája ligaszakaszának 4. fordulójában. A görög AEK Athen majdnem csodát tett. A másik magyar Vitális Milán nem kapott lehetőségeteken a találkozón.
Athénban gyorsan egyértelművé vált, miért mondta José Mourinho kedden, hogy Görögországban iszonyúan nehéz futballozni.

A korábbi madridista, Luka Jovics kitűnő lefordulással indult meg az ötödik percben, átrohant az ellenfél térfelén, majd Lovro Majerhez passzolt, a centerezésből Mijat Gacsinovics lőhetett volna gólt, de Courtois hatalmasat védett. A horvát vb-bronzérmes elöl és hátul is jeleskedett, kulcspillanatban szerelte az először megvillanó Jude Bellinghamet. A következő kontrát már nem úszta meg a Real. Jovics előbb lelassította az akciót, de Aboubakary Koita megbolondította Marc Cucurellát, és ballal szenzációs gólt lőtt a kapu bal oldalába. Az addig szinte felfoghatatlan hangzavar tovább fokozódott, a görög kollégák is megőrültek a háló zörgése után. Gólpassza után betalálhatott volna a szerb csatár, a parádézó Gacsinovics alakított ki helyzetet a 17. percben, remek átvétellel tiszta lövőhelyzetet alakított ki, de megint Courtois mentette meg a vendégeket. Néhány Yan Diomandé-villanást követően megijedtek az athéniak, de a 28. percben még elvették Bellingham gólját les miatt. Aki inkább lőtt egy szebbet négy perccel később... Cucurella laposan lőtt középre, az angol középpályás klasszis mozdulattal sarkazta a kapu bal oldalába a labdát. Sokatmondó, hogy még a fanatikus hazai közönség is vastapssal díjazta a megmozdulást. A szünetig egyértelműen a Real Madrid akarata érvényesült, egyre jobban beszorult az AEK, de az eredményre nem panaszkodhatott.

Az AEK az 55. percben Lazaros Rotának mondhatott köszönetet, önfeláldozó bevetődése fosztotta meg Cucurellát a góltól. Egyórányi játék után Kaan Kairinent váltotta Varga Barnabás, akit azonnal „kezelésbe vett” Antonio Rüdiger, a 64. percben mindketten magasra ugrottak, de a német nyerte meg a fejpárbajt az ötösnél – Varga aztán sárga lapot harcolt ki az ötödik szabálytalanságát elkövető Marc Cucurellával szemben. A 70. percben Brignoli 70 méteres kirúgása után tapadt hozzá a labda, remekül játszott a szélre, a beadást azonban blokkolták. Felélénkült az AEK játéka a magyar csatárral, ám így is óriási veszélyben volt a kapu, a Real Madrid már egy labdaátlépéssel, egy átvétellel létszámfölényt tudott kialakítani. Varga beszállása óta a levegőben lógott az újabb hazai gól, amely a 75. percben meg is született: a fáradhatatlan balhátvéd, Stavros Pilios talált be, de nem sokáig tartott az eufória, hasonlóan szép akció végén Kylian Mbappé egyenlített. Majd a francia a 86. percben ziccerben a lécet találta el, ám végül is nem bírta ki a rohamokat az AEK. A 92. percben Federico Valverde óriási bombagóljával összetörte az athéni álmokat.

Vitális Milánt nem küldte pályára Marko Nikolics, de a fantasztikus közönségtől mindenki megkapta a vastapsot, aki sárga-feketében volt a pályán a lefújás után.

Jó meccs volt és izgalmas. Holnap pedig AC Milan-Ferencváros, ami reméljük hasonló izgalmakat fog majd okozni.

( Csákány Áron )
2026.11.04 22:15:36


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!