100 milliós bajban a soproni kosarasok
Százmillió forint hiányzik a férfikosárlabda-NB I-ben szereplő Sopron KC költségvetéséből, és ahogy Csiszár Szabolcs alpolgármester jelezte: a város nem tudja előteremteni ezt az összeget. A városvezetés a tulajdonosokkal és Pojbics Szabolcs ügyvezetővel karöltve továbbra is mindent megtesz a megoldás elősegítésére és a helyi cégek támogatásában bizakodnak.
A csapat honlapján Pojbics még a hét közepén jelezte, olyan források nem érkeztek meg a klubhoz, amelyekkel az idény tervezésekor számoltak, ezért jelenleg a fizetések teljesítése is problémát jelent. Ugyanakkor hangsúlyozta, mindent megtesznek azért, hogy az SKC életben maradjon, és végigjátssza a bajnokságot. A kialakult helyzetről a játékosokat is tájékoztatták, egyelőre valamennyien jelezték, hogy kitartanak, folytatják a munkát és a pályán is mindent megtesznek a csapatért.

Csiszár Szabolcs a Facebook-oldalra kitett pénteki közleményében összefogást sürgetett, de azt kijelentette, hogy a város nem tudja előteremteni a 100 milliós összeget. Az önkormányzat az elmúlt évtizedekben jelentős erőfeszítéseket tett a helyi sportélet, a soproni profi csapatsportok támogatása érdekében. Ennek megfelelően a közgyűlés az idei évben 200 millió forinttal támogatta az SKC férfi kosárlabdacsapatát. Az elmúlt évek tapasztalatai ugyanakkor azt mutatják, hogy a klub működéséhez szükséges forrásokat rendszeresen ki kellett egészítenie az önkormányzatnak, mert a szponzorkeresés a TAO-támogatások árnyékában nem vezetett sikerre a klub részéről” – írta.

A városvezető hozzátette: a helyzet megoldása érdekében, segítséget nyújtva a csapatnak, augusztusban a városvezetés a legnagyobb soproni vállalatokkal is egyeztetést kezdeményezett, arra kérve őket, hogy szponzoráció formájában álljanak a csapat mellé.

( V.Zs.)
2026.10.18 13:38:46


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!