Amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnokunk Los Angelesben
Sokkoló hír érkezett. Amerikai színekben szeretne indulni a 2028-as Los Angeles-i olimpián a kétszeres ötkarikás aranyérmes kajakosunk, Fazekas-Zur Krisztina, aki nemcsak magyar de amerikai állampolgár is.
A magyar sportági szövetség a honlapján hétfőn felidézte, hogy a 46 éves, magyar-amerikai kettős állampolgárságú sportoló a nyáron jelentette be ilyen irányú szándékát. A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától, így sikeres kvalifikáció esetén hazai pályán szerepelhetne.

A kétszeres olimpiai, nyolcszoros világ- és hétszeres Európa-bajnok kajakos tavaly még az amerikai kajakos hölgyeket készítette fel a Newport Aquatic Centerben, és ekkor megtapasztalta, hogy edzés nélkül sincs lemaradva azoktól a fiatal versenyzőktől, akik a Los Angeles-i olimpiai indulást fogalmazták meg maguknak célként – írja a kajakkenusport.hu.

A londoni és riói olimpián négyesben aranyérmes Fazekas-Zur júniusban állt edzésbe azzal a céllal, hogy megszerezze az Egyesült Államoknak járó szabadkártyát Los Angelesre.

Nyilvánvalóan már nem aranyérmes, dobogós álmokat fogalmazok meg magamnak, mindössze szeretném a gyerekeimnek megmutatni, hogy anya erre is képes, szeretném, ha látnák, hogy mit jelent megélni az olimpia felé vezető utat és milyen élményt is jelent egy versenyzőnek a cél megfogalmazása, a felkészülés és az, ha egy olimpián tudja képviselni hazája színeit - mondta Fazekas-Zur Krisztina.

Hivatalosan 2022 márciusában vonultam vissza. Tokióba már nem jutottam ki az otthoni válogatókról, előtte pedig a Covid miatt nem voltak versenyek, így azt hiszem, talán 2017 volt az én utolsó nemzetközi színre lépésem, így kíváncsian várom, hogy mire lehetek még képes a világversenyeken. -folytatta az olimpiai bajnokunk.

Fazekas-Zur jövőre szeretne világkupákon szerepelni és ott lenne a rajtnál a szegedi világbajnokságon is. A kétszeres olimpiai bajnokot férje, Rami Zur mellett két fia, a 12 éves Noah és a 8 éves Daniel támogatja.

Mivel nem nézek televíziót, nagyon nem vagyok összekötve a valósággal, lehet, hogy ezért sem ragadt még rám az olimpiai előkészületek hangulata. Minden héten egyszer elvezetek az olimpiai kajak-kenus versenyek helyszínéül szolgáló Long Beach-i pálya mellett. Azt látom, hogy az utak megújulnak és a vízparton is zajlik az építkezés. A jegyértékesítés is megkezdődött, de elég drágák a jegyek, olimpikonként nem voltam rászorulva eddig a vásárlásra. A családommal eddig a vízilabdára és cselgáncsra vásároltunk belépőket, és bízom benne, hogy a kajak-kenu versenyek elő- és középfutamait, nagy szerencsével a döntőt is a vízről élvezhetem majd.-fejezte be gondolatait Fazekas-Zur.

( N.Zs.)
2026.10.12 23:47:09


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!