Még senkit sem hallgattak ki a Fradiváros ügyében
Az Este Újság úgy tudja, hogy a Fradiváros ügyében hűtlen kezelés miatt elrendelt nyomozásban még tanukat sem hallgatott meg a rendőrség. Úgy tudjuk a nyomozás elképzelhető, hogy hamarosan más nyomozóhatósághoz kerül át és nem marad a BRFK-nál.
Feljelentés kiegészítés után végül nyomozást indított a rendőrség Kubatov Gábor 25 milliárdos Fradiváros-projektjének ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Még június közepén a Ferenczvárosi C közép facebookos közösségi oldal hűtlen kezelés gyanújával fordult az Állami Számvevőszékhez a Fradiváros ügyében, amely részeként összesen 25 milliárd forint állami támogatást kapott az FTC a Népligetbe tervezett sportvárosra, ez azonban tíz év alatt sem készült el. Vagy legalábbis nem tudni hol készült el. Az ÁSZ júniusban közölte, továbbították, és a rendőrség vizsgálja is a közérdekű beadványt. A rendőrség a Bejelentés kapcsán feljelentés-kiegészítést rendelt el, ami valljuk be nem jó jel egy bűnügy kapcsán, mert azt jelenti, hogy vagy nem látják megalapozottnak az esetet, vagy nem rendelkeznek bizonyítékokkal az ügyben. Ez pár napja járt le.

Természetesen megkerestük a BRFK Kommunikációs osztályát .

Tisztelt Főszerkesztő Úr! Tájékoztatjuk, hogy az Ön által kérdezett ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Gyanúsítotti kihallgatás válaszadásunkig nem történt. -írta a BRFK Kommunikációs Osztálya.

Mint ismeretes a leköszönő Orbán-kormány május elején kormányhatározatban írt az FTC-ről, ebben felkérték a honvédelmi minisztert, hogy „amennyiben a Ferencvárosi Torna Club kezdeményezi az állam irányába fennálló kötelezettségeinek időbeli átütemezését, és ezt a jogszabályok lehetővé teszik, vizsgálja meg a kérelem kedvező elbírálásának lehetőségét”. Vagyis ha a Kubatov Gábor által vezetett FTC fizetési halasztást kér, akkor azt kaphassa meg. Kubatov egyébként nemrég azt mondta, ha a Fradi érdeke úgy kívánná, lemondana a sportklub éléről.

Természetesen ez a nyomozás nem jelenti azt, hogy itt a Fradiváros 25 milliárdos ügyében hűtlen kezelés is történt. Azt se felejtsük el a rendőrség ezen ügy miatt mindent fog vizsgálni még azt is, amit a bejelentők nem írtak le. Az is nagy kérdés a nyomozás meddig marad a BRFK-nál, mert ugye az összeférhetetlenség kérdése felmerül. S az is nagy kérdés nem kerül-e az az ügy át a hamarosan elinduló vagyonvisszaszerzése hatósághoz.

( Csákány Áron )
2026.07.22 13:58:20


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!