Megtört az átok 18 év után vébén szerepelhetnek a női kosarasaink
A magyar női kosárlabda-válogatott hosszabbítás után 92-81-re legyőzte Argentínát a világbajnoki selejtezők utolsó előtti fordulójában. A pályán hatalmas küzdelem volt de megérte, mert úgy tűnik a magyar lányok 18 év után ismét világbajnokságon indulhatnak. Persze ehhez kell a kanadaiak segítsége .
A magyar csapat abban a tudatban lépett pályára vasárnap, hogy ha legyőzi Argentínát, biztosan világbajnoki résztvevő. De ellenfelünk szintén hasonló reményekkel lépett pályára, az első negyedben három ponttal bizonyult jobbnak, de csak a második negyedben lett komolyabb előnye, amikor 26-15-re vezetett. A magyarok nem adták fel, félidőre egyetlen pontra olvadt a különbség, a harmadik harmadban pedig többször is vezettünk.
A negyedik negyednek 57-54-es hátrányból vágtunk neki, de a játékrész elején átvette a vezetést és az irányítást Magyarország. Ennek ellenére a hajrában visszajött Argentína, sőt a legvégéhez közel vezetést szerzett újra.
Mindössze 21 másodperc maradt az utolsó negyedből, amikor a döntetlenért támadhattak a magyarok, végül Takács-Kiss Virág betört, kiegyenlített a zicceréből, ráadásul kiharcolt egy faultot is. A büntetődobás azonban kimaradt, így hosszabbítás következett.

A ráadásra szinte semmi ereje nem maradt a dél-amerikaiaknak, rendre pontatlanul dobtak közelről és távolról is. A plusz ötpercnyi játék egyértelmű győztese a magyar csapat volt, 15-4-re nyerték a mieink a hosszabbítást.

Amennyiben a következő meccsen a kanadaiak papírforma szerint megverik Japánt, akkor a magyarok 1998 után ismét kijutnak a vb-re. A 2/2-es mérleggel álló magyar lányaink az utolsó fordulóban a házigazda törökökkel játszik majd.

( Cs.Á.)
2026.03.15 16:17:24


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!