Botrány: A Real Madrid és a Barcelona is kitiltotta az izraeli szurkolókat!
A Real Madrid és a Barcelona vezetősége úgy döntött, hogy szurkolók nélkül tartják meg az izraeli Maccabi elleni kosárlabda-mérkőzéseiket. A lelátók kiürítésének kritikusai a „dzsihádizmusnak való megadásnak” nevezték a Real Madrid és a Barcelona döntését.
A Barcelona kosárlabdacsapata kedden, zárt kapuk mögött rendezett Euroliga-mérkőzésen legyőzte az izraeli Maccabi csapatát Barcelonában. Csütörtökön egy újabb közönség nélküli találkozót játszik a Maccabi, ezúttal a Real Madrid ellen. A döntést, hogy a mérkőzéseket nézők nélkül rendezzék meg, Izrael-párti spanyol bírálók élesen kritizálták, szerintük ez a „dzsihádizmusnak való megadás”. A Barcelona edzője, Xavi Pascual is úgy fogalmazott: a lépés az ártatlanok megbüntetésének egyik formája.

A Real Madrid vezetősége a rendőrségi ajánlásra hivatkozva nem indokolta döntését a bejelentő közleményében. „A sportban előforduló erőszak, rasszizmus, idegengyűlölet és intolerancia elleni állami bizottság által tartott ülést követően, amely a mérkőzést magas kockázatúnak nyilvánította, a Real Madrid így eleget tesz a Nemzeti Rendőrség ajánlásának” – közölték a csapat vezetői.

A Közel-Kelet Elleni Akció és Kommunikáció (ACOM) nevű szervezet is tiltakozott a döntés ellen, amely azután született meg, hogy az Izrael-ellenes aktivisták közölték, hogy az izraeli sportolók elleni mérkőzések megzavarására készülnek.
„Ez egy abszolút sajnálatos döntés. Megadás az erőszakos félnek, az antiszemitáknak, a dzsihadizmus bűntársainak. Szörnyű precedens. Újabb vörös vonalat léptünk át” – közölte a szervezet.

Amint arról a Neokohn is beszámolt, a tavalyi Vuelta kerékpáros verseny során a madridi finálét törölték, és a verseny más részeit is lerövidítették, miután palesztin-párti tüntetők özönlöttek a pályára.

(Neokhon)


2026.01.07 11:21:50


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!