Mourinho ismét a Benfica élén
Rui Costa klubelnök jelentette be, hogy a portugál Benfica másodszor is kinevezte vezetőedzőjének Jose Mourinhót. Mint ismeretes az azeri Qarabagtól elszenvedett kedd esti 3-2-es Bajnokok Ligája-vereség után menesztették Bruno Lagét, a Benfica vezetőedzőjét.
Mourinho mester visszatért Portugáliába.

„Ígérem, hogy a Benficaért fogok élni, a küldetésemért fogok élni” – mondta Mourinho a klub edzőpályáján, Seixalban.

Mourinho arról beszélt, hogy most nem ő, hanem a Benfica és a szurkolóik a fontosak.

Én itt vagyok, hogy szolgáljak – fogalmazott a legendás tréner.

Új szerződése a 2026/27-es szezon végéig érvényes, de mindkét fél fenntartja a jogot, hogy azt a szezon utolsó mérkőzésétől számított 10 napon belül felmondja – közölte a klub.

A 62 éves Mourinho a szombati, Aves elleni idegenbeli mérkőzésen ülhet le először a portugál csapat kispadjára – napra pontosan 25 évvel azután, hogy 2000. szeptember 20-án először nevezték ki a csapat vezetőedzőjévé.

A selejtező utolsó fordulójában a Ferencvárost kiejtő Qarabag története első főtáblás győzelmét aratta a BL-ben a Benfica ellen, a Rui Costa vezette elnökség ezután azonnal menesztette posztjáról Bruno Lagét. A helyére érkező Mourinhót egyébként nemrég szintén menesztették: a Fenerbahçe ráadásul éppen azután rúgta ki z edzőt, hogy a csapat kikapott a Benficától és kiesett a Bajnokok Ligájából.

Mourinho augusztusban négy éven belül a harmadik klubjától távozott: 2021-ben a Tottenhamtől, 2024 januárjában pedig az AS Romától rúgták ki. Néhány hónappal később, 2024 nyarán írt alá a Fenerbahçéhoz, ahol bajnoki ezüstérmet nyert az első szezonjában. A botrányok Törökországban sem kerülték el Mourinhót. A bajnok Galatasaray „büntetőeljárást indított” a portugál edző ellen, akit azzal vádoltak, hogy rasszista kijelentéseket tett a februári, 0-0-s döntetlennel zárult rangadó után. Mourinho tagadta a vádakat, mondván, hogy ő „a rasszizmus ellentéte”.

Mourinho eddigi pályafutása során tíz klubot irányított vezetőedzőként. Kétszer nyert Bajnokok Ligáját: 2004-ben a Portóval, 2010-ben pedig az Interrel. A Chelsea-vel háromszor volt angol bajnok, az Interrel olasz, a Real Madriddal spanyol bajnok lett. Később a Manchester Uniteddel Európa-ligát, az AS Romával pedig Konferencia-ligát nyert.

( Csákány Áron)
2025.09.20 13:31:10


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!