Elhunyt a váci legenda
A legendás bajnokcsapat a Vác egykori kapitánya Nagy Tibor szerdán este kapott szívinfarktust, s hiába szállították előbb a váci kórházba, majd onnan a Honvédkórházba, az életét már nem sikerült megmenteni.
Egy héttel a 63. születésnapja előtt szerdán késő este elhunyt Nagy Tibor, korábbi 17-szeres válogatott labdarúgó, aki a kilencvenes évek váci sikercsapatának kapitányaként 1994-ben bajnoki címet nyert.

Nagy Tibor a hetvenes években az Újpesti Dózsában nevelkedett, majd katonai szolgálata idején a H. Köteles SE-nél szerepelt, aztán Gödön folytatta a pályáját. Innen 1986-ban került Vácra, ahol pályafutása végéig, 352 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára. Alapembere és csapatkapitánya volt az 1994-ben bajnoki címet szerző Vác FC-Samsungnak, a megelőző két idényben ezüstérmes lett a csapattal, s háromszor szerepelt a Magyar Kupa döntőjében. Egy féléves indonéziai kitérőt követően 2000-ig játszott Vácon, majd Fóton töltött két másodosztályú idényt követően az akkor már harmadosztályú Vácnál fejezte be pályafutását 2002-ben, 40 éves korában. A piros-kékekhez köthető a teljes élvonalbeli pályafutása, és középpályásként, majd belső védőként is a legjobbak közé tartozott. Rúgótechnikája egészen kivételes volt, csapata rengeteg gólt szerzett szabadrúgásai és szögletei után.

Nagy Tibor a magyar válogatottban Mészöly Kálmán második kapitányi időszakában, 1991 januárjában mutatkozott be, s 1993-áprilisáig 17 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, egy gólt szerzett.

Edzői pályafutását is Vácon kezdte, dolgozott Gyimesi László, majd Gergely Károly segítőjeként a Dunakanyar-Vácnál, majd 2007 tavaszán vezetőedző lett. 2015 ősze és 2018 nyara között is vezetőedzőként irányította imádott klubját, a Vác FC-t az NB II-ben.

Vácon a mai napig igazi legendának számít, a váci szurkolók még mostanában is a „Nagy Tibor a legnagyobb király” rigmust éneklik a bajnoki találkozókon.

A Vác mellett edzősködött Dunaújvárosban, a Kaposvölgye-Nagyberkinél, Cegléden, Balassagyarmaton, a Vác-Deákvárnál, Martonvásáron, s Örkényben. Legutóbb, a tavaszi szezonban a Nógrád megyei I. osztályú Bánk-DUSE csapatánál dolgozott.

( Csákány Áron )
2025.09.18 14:31:43


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!