A Fradi egyelőre megállíthatatlan a BL-ben
Újabb diadallal folytatódott a Fradi BL menetelése.A Ferencváros hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Zalgiris Vilnius csapatát a Bajnokok Ligája selejtezők második fordulójának első meccsén.
A hazai csapat számos helyzetetet kidolgozott, összesen 17-szer lőtt kapura, sőt egy tizenegyest is kihagyott, így a lefújást követően Peter Stöger vezetőedző is arról beszélt, hogy lezárhatta volna a párharcot a Fradi. „2-0-ra nyertünk, ez nagyon pozitív, viszont úgy gondolom, hogy a befejezéseknél nem koncentráltunk eléggé, néhány gól bennünk maradt. Megfelelően kontrolláltuk a védelmünket, jól koncentráltunk hátul. Egyre jobb és jobb a védelmünk, hat-hét hete dolgozunk együtt, folyamatosan fejlődünk. Sajnos ezzel a 2-0-val nem sikerült lezárni a párharcot, bennünk maradt egy kevés, bármi megtörténhet a következő meccsen. Korábban mondtam már, hogy mi vagyunk a jobb csapat és ebben a szellemben kell idegenben is játszanunk” – mondta az osztrák vezetőedző. Stöger csapata Vilniusban zárhatja le a párharcot, a visszavágóra július 27-én kerül sor. Amennyiben továbbjut a Ferencváros, a cseh bajnok Slavia Praha lesz az ellenfele. (csákány)
2021.07.21 12:10:57


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!