Nagy bajban van a tenisz szövetség korábbi főtitkára akár hajléktalan is lehet
Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség korábbi főtitkára tavaly februárban mondott le, majd a Szűcs Lajos helyére megválasztott új elnök Lázár János kinevezése után úgy fogalmazott: áll minden vizsgálat elé. Nos, a Magyar Tenisz Szövetség Lázár János vette új testülete nem tétlenkedett: a huntennis.hu szerdán arról számolt be, hogy munkaügyi keresetet indított az MTSZ korábbi vezető beosztású alkalmazottja ellen kártérítés megfizetése iránt.
A szövetség a perben egész pontosan 253 millió forintot és a tavaly január óta felmerülő késedelmi kamatok megfizetését követeli majd korábbi munkavállalójától, mivel a szövetség álláspontja szerint a korábbi főtitkár 2020 januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá egy három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a Hungarian Ladies Open néven elhíresült budapesti WTA 250-es torna kapcsán. Az elnökség hét tagjából öten lemondtak, csak két fideszes politikus maradt a vezetésben. A Richter által okozott kár csak ebben az egy ügyben a kereset összegének majd a duplája lenne, ha az MTSZ új elnöksége kárenyhítési kötelezettségének eleget téve, egyhangú elnökségi határozat alapján nem kötött volna megállapodást az IMG-vel. A nemzetközi női teniszélet, a WTA-versenyek egyik legjelentősebb amerikai jogtulajdonosával kötött alkunak köszönhetően sikerült az MTSZ-nek elérnie, hogy ne kelljen három éven keresztül bérleti díjat és egyéb költségeket, illetve kártérítést fizetnie egy olyan versenyre, amelyet egyszer sem rendezett meg. A Richter Attillával szemben indított munkaügyi kártérítési kereset csak egy, a sok folyamatban lévő ügy közül. A korábbi vezetés időszakában megkötött további szerződések vizsgálata alapján már több büntetőfeljelentés született – a NAV és az ügyészségi vizsgálat is folyamatban van –, illetve egyéb újabb perek állnak előkészítés alatt. A lista elég hosszú. Megjegyzendő, a magyar sport elmúlt évtizedeiben olyan nem fordult elő, hogy egy leköszönő főtitkár, mint munkavállaló ellen kártérítési keresetet indított volna a regnálását követő elnökség. (cst)
2021.03.25 13:21:20


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!