Priskinék meglepték a Vidit és emelt fővel búcsúznak
Búcsúzott az NB I-től a Hali. A szombathelyiek mindent megtettek, hogy emelt fővel távozzanak és majdnem sikerült a Mol Vidit megverniük, hisz Priskin góljával sokáig vezettek a vasiak.
A Haladás a Vidi elleni 1-1-gyel búcsúzott az NB I-től, Horváth Ferenc vezetőedző egyelőre nem tudta megerősíteni, marad-e a kispadon. A csapat szurkoló a meccs végén hatalmas tapssal köszönték meg Priskinéknek a meccset és az egész szezont. A Hali-Vidi meccset majd 4 ezren nézték meg a szombathelyi arénában. Kézben tartottuk a mérkőzést, egy jó csapat ellen végig ott tudtuk tartani a labdát az ellenfél térfelén, az első félidőben pedig különösen ült a letámadás. Ezt nagy dolognak tartom, a Vidi azért jobb csapat és más körülmények között készült a bajnokságra. A kapott gólunk azt hiszem, jellemző az egész szezonra, egy jól felépített meccs végén egy buta gólt kaptunk. Jó lett volna győzelemmel zárni, de a csapat így is mindent megtett a bennmaradásért. A semmiből lett felépítve ez a gárda, talán tavaszi negyedikek lettünk, ha jól tudom. Olyan dolgokat tanultam meg itt, amelyet semmilyen képzésen nem tanítanak. Például azt, hogy hogyan lehet felkészíteni a csapatot, ha késik a fizetés, vagy hogyan motiválsz akkor, ha nincs tétje az utolsó meccsnek. Kívánom a klubnak, hogy NB I-es csapata legyen a jövőben, ezek a szurkolók megérdemlik. Nem tudok arról nyilatkozni, hogy hogyan tovább, a szerződésem lejár, nincs opció egyik fél részéről sem. Az, hogy a végén a szurkolók magukhoz követelték a csapatot, az egy nagyon jó érzés. Fontos lenne a magyar labdarúgásnak, hogy a Haladás az NB I-ben szerepeljen újra – mondta Horváth Ferenc.  
2019.05.19 22:51:06


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!