Újabb Szörényit tüntettek ki
Szörényi Levente Kossuth-, és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes és szövegíró kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet, a rangos irodalmi-művészeti elismerést a magyar kultúra napjának alkalmából adták át a szatmárcsekei református templomban vasárnap.
Az első kitüntetést, a Mészöly Miklós-emlékplakettet pénteken Szörényi László professzor vehette át Szekszárdon. Jánosi Zoltán, a díjat alapító Kölcsey Társaság elnöke laudációjában elmondta, míg Bartók Béla a hangversenytermekbe és Kodály Zoltán az iskolákba, addig Szörényi Levente a beat és a rockzene segítségével vezette vissza a népdalt a helyét és a küldetését kereső, de folytonosan torz eszméktől és politikai akaratoktól manipulált ifjúság szívébe. Szörényi 1963-64-ben a Balassa-, 1965-től 1973-ig az Illés-együttes tagja volt, ekkortól dolgozik együtt Bródy János zenésszel. 1965-ben a Magyar Rádió amatőr vetélkedőjén első díjat nyertek, az 1966-os Táncdalfesztiválon pedig a Még fáj minden csók című daluk második helyezést ért el. Az 1968-as Táncdalfesztiválon az Amikor én még kissrác voltam című dalukkal első helyen végeztek, a fődíjon kívül még öt díjat kaptak. Az 1971-es Táncdalfesztiválon is indultak és második helyezett lettek, az Elvonult a vihar című dalukkal. A zenész 1974-1984 között a Fonográf együttes alapító tagja, zeneszerzője és énekese volt, 1973-ban tagja volt a Bródy János által létrehozott KITT-egyletnek, amely az Illés zenekarból, Koncz Zsuzsából és a Tolcsvayék és a Trióból állt. Számos sikeres rockopera és színpadi mű szerzője, közülük a legsikeresebb az István, a király, amelyet 1983-ban mutattak be a városligeti Királydombon. Mindezek mellett több tucat élvonalbeli előadó és zenekar lemezein működött közre zenei rendezőként, hangmérnökként, illetve hangszeres előadóként, de több nagy magyar költő verséhez szerzett zenét, valamint bemutatkozott filmek zeneszerzőjeként is. Számtalan előadónak írt dalokat, pályafutása elején leginkább az Illésnek és a Fonográfnak. Sikeres borász, tulajdonosa egy régészeti alapítványnak, íróként több kötete jelent meg.
2018.01.21 16:42:06
További hírek Kultúra témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!