Virtuózok újratöltve
A tehetséges ifjú zenészek február 9-ig jelentkezhetnek három korcsoportban a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsor negyedik évadába.
Tavasszal indul a Duna televízióban a nyolc adásból álló sorozat, amelyre február 9-én éjfélig lehet jelentkezni a mediaklikk.hu/virtuozok oldalon keresztül - fejtette ki Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós és rádiós médiaszolgáltatási igazgatója. Ahogy tavaly is, lesz egy előválogató műsor, ahol 9-9 versenyző kerül be a kicsik, a tinik és a nagyok korcsoportjából a három elődöntőbe. Innen korcsoportonként hárman jutnak a döntőbe, ahol kiválasztjuk a korcsoportgyőzteseket, a fináléban az abszolút győztesről pedig a közönség szavazással dönt az ingyenesen letölthető applikáción keresztül - hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a közszolgálati média fölkarolja azokat az értékteremtő és értékközvetítő műsorokat, amelyeket más csatornák nem: a népzenét és a néptáncot a Fölszállott a páván keresztül, a komolyzenét a Virtuózokon keresztül, valamint ott van még a Dal, ami szintén nem egy hagyományos könnyűzenei tehetségkutató, hiszen az új magyar könnyűzenei művek létrehozását indukálja. Medveczky Balázs felidézte, hogy azok a gyerekek, akik a Virtuózokban megmutatkoztak, nagy karriert futnak be azóta is világszerte és New Yorktól, Londonon át Berlinig a világ legelőkelőbb színpadain lépnek fel azóta is. A produkció az ő karrierjüket a Kis Virtuózok Alapítványon keresztül segíti. Bíztatjuk azokat is, akik korábban a válogatók során kiestek, hogy jelentkezzenek újra, hiszen voltak olyan példák, mint Váradi Gyula, aki ugyan kiesett az első évad válogatóján, a második évadban viszont a korcsoportjának győztese lett, később pedig Plácido Domingo budapesti koncertjén vendégművészként lépett fel - emelte ki. Hozzátette: a verseny abszolút győztese 12 millió, a korcsoport győztesek 6-6 millió forintot nyernek. A tehetségkutatáson túl a Virtuózok célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a klasszikus zenét, felmutatva annak szépségét, összetettségét, jelenvalóságát. Magyarország első komolyzenei tehetségkutatója idén tavasszal a negyedik évadával jelentkezik a Duna Televízió képernyőjén - közölte az MTVA.
2018.01.09 11:00:38
További hírek Kultúra témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!