Elhunyt a Star Wars és a Trónok Harca színésze
Kilencvenöt éves korában elhunyt Roy Dotrice brit színész hétfőn. Játszott a Star Warsban de a Trónok Harca című sorozatban is.
Családja közlése szerint lányai, unokái és dédunokája körében halt meg. Felesége, Kay 2007-ben, 60 évnyi házasság után hunyt el. Dotrice hosszú karrierje során számos filmsorozatban és filmben szerepelt, köztük a Trónok Harca című sorozatban és a nagysikerű, 8 Oscar-díjra jelölt Amadeusban, amelyben Leopold Mozartot alakította 1984-ben. A Misleading Cases című sorozatban játszott szerepéért 1969-ben BAFTA-díjat kapott, az A Moon for The Misbegotten című film Broadway-változatában nyújtott alakításáért pedig Tony Award-díjat 2000-ben. Számos rajongóra tett szert, amikor a George R.R. Martin A tűz és jég dala című regésnyciklusából készült hangoskönyv narrátora volt. A regényfolyam inspirálta a Trónok Harca című filmsorozatot, amelyben Dotrice Hallyne szerepében volt látható. Színészi karrierjét megelőzően Dotrice rádiókezelő és bombázógép lövésze volt a királyi légierőnél. A második világháborúban gépét lelőtték, ezt követően 1942-től 1945-ig német fogságban volt. A táborban időnként fellépett rabtársai előtt, hogy bátorítsa őket. A háború vége után színésznek állt. 2008-ban II. Erzsébet angol királynő a Brit Birodalom Érdemrendje parancsnoki fokozatával tüntette ki.
2017.10.16 22:54:55


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!