Szakcsi ismét koncertet ad
Az évad művészének választott zenészlegenda október 1-jén, a zene világnapján New Currents című koncertjén sztárvendégekkel és két fiával, ifj. Szakcsi Lakatos Bélával és Szakcsi Lakatos Róberttel, valamint vadonatúj kompozíciókkal lép színpadra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Szakcsi Lakatos Béla a hazai jazz emblematikus alakja és jelentős megújítója, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a jazz-rock, majd a fúziós jazz térnyerésében és sikerrel ötvözte a jazzt a kortárs és klasszikus zenével, illetve a roma népzene motívumaival.   Az idén hetvennégy éves Kossuth- és Liszt-díjas Szakcsi Lakatos Béla folyamatosan koncertezik, komponál, és kiapadhatatlan energiákkal dolgozik. A hazai zenei színtér fáradhatatlan, ikonikus alkotója, a magyar jazz egyik legelismertebb nemzetközi nagykövete. Az októberi koncerten színpadra lépő, Magyarországhoz ezer szállal kötődő Grammy-díjas világsztár, Chris Potter úgy fogalmaz róla: „Szakcsi olyan muzsikus, akivel az első közös zenélés is rögtön otthonos érzést adott, mert ő ilyen személyiség. Behív a saját világába, ahol érezteti velem, hogy azt csinálok, amit akarok, pedig nem is ugyanazt a nyelvet beszéljük. Az általa fémjelzett roma jazzben van valami erősen valóságos, valami földszagú. Szerintem, ha ez – a zenélés szívből jövő része – nincs meg a jazzben, akkor az egész nem ér semmit. Nála ez mindig megvan, márpedig ezt nem lehet színlelni. Neki ilyen a létezésmódja.” A New Currents koncert nem csupán Chris Potter közreműködése miatt különleges: színpadra lép majd Gerard Presencer angol tromibitavirtuóz, aki dolgozott többek között Johnny Griffinnel, Herbie Hancockkal, de a popszakma nagyjai közül Sting, Jamiroquai, James Brown és Jonny Greenwood is az ő trombitajátékát akarta hallani a felvételein. A ritmusszekció szintén kiemelkedőnek ígérkezik: a bőgős Joe Sanders generációja egyik legkeresettebb kísérőzenésze, mások mellett Ravi Coltrane, Wayne Shorter, Dave Brubeck partnere volt, a Gerald Clayton Triónak pedig alaptagja, a doboknál pedig az a Marcus Gilmore ül majd, aki 2015-ben Chick Corea zenekarával adott óriási sikerű koncertet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Szeretek a Müpában fellépni, a hangversenyterem akusztikáját pedig kiválónak tartom. Ezért is külön öröm, hogy az évad művésze cím azzal jár, hogy kétszer is felléphetek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, s olyan koncerteket valósíthatok meg, amilyeneket már régóta szeretnék. Október elsején, a zene világnapján néhány új szerzeményemet és jazz-sztenderdeket fogunk játszani három amerikai és egy brit világsztárral, s a két fiam is a zongora mögé ül egy-egy szám erejéig, valamint egy különleges meglepetéssel szeretnénk zárni az estét. – mondja a koncertről egy friss interjúban Szakcsi Lakatos Béla.
2017.09.28 11:29:05
További hírek Kultúra témában


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!