A Kúria döntött, ahogy azt már pár napja az Esti Újság megírta s megsemmisítette az eddigi ítéleteket a híres Munkácsy festmény a Golgota védetté nyilvánításának ügyében.
Mint ismert miután az állam mégsem akarta megvenni a Munkácsy festmény 10 millió dollárért s híre ment, hogy Pákh Imre egy külföldi vállalkozónak akkor értékesíti a műtárgyat, hírtelen a Forster Központ védetté nyilvánítatta a Golgotát. Fura lépés volt. A kép így értéktelenné vált, hisz a festményt még csak az országból sem lehet így kivinni.
A Kúria most ezt a döntést érvénytelenítette.
Pákh Imre képviseletében eljárva, a Kúria előtt folyamatban volt Munkácsy Mihály: Golgota című festmény visszaviteli kötelezettség és védettség alá vonás miatti eljárásban megkeresésére az alábbiakat nyilatkozom:
Elsődlegesen idézem a Kúria által 2017. július 11-én közzétett sommás tájékoztatást az ügy állásáról, amely szerint a Kúria, mint a magyar bírósági hierarchia legmagasabb fóruma helyt adott a felülvizsgálati kérelmünknek és végzésével a megtámadott ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és határozat hozatalára utasította.
Az indokolásban rámutatott, hogy a festmény – az elsőfokú ítéletben írtakkal szemben – nem állt általános védelem alatt. Az egyedi védetté nyilvánításnak akadálya a visszaviteli kötelezettség fennállása, mely fogalmat az irányadó jogszabály nem definiálja. A Kúria álláspontja szerint a visszaviteli kötelezettség az adott kulturális értéket fogadó államot – jelen esetében Magyarországot – elsősorban arra kötelezi, hogy a kulturális értéket teher nélkül kiengedje az országból.
Az elsőfokú bíróság nem foglalt állást abban, hogy a visszaviteli kötelezettség tekintetében melyik időpontban hatályos kulturális örökségvédelmi jogszabályok alkalmazandók. Ebben a körben elsődlegesen a festmény Magyarországra hozatalának időpontjában hatályos jogszabályokat kell vizsgálni. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében nem döntött a keresetben megjelölt több jogszabálysértésről, így a keresetet nem merítette ki.
Az új eljárásra a felülvizsgálati bíróság előírta, hogy egyrészt az elsőfokú bíróság köteles a keresetet teljes körűen kimeríteni. Másrészt a visszaviteli kötelezettség fennállása tekintetében a bíróság elsődlegesen köteles az 1991 novemberében hatályos kulturális örökségvédelmi jogszabályok alapján állást foglalni a visszaviteli kötelezettségnek a kép behozatalakori időpontjában való meglétéről. Amennyiben ekkor a visszaviteli kötelezettség fennállt, úgy szükségtelen a későbbi időpontokra vonatkozó vizsgálat. Ellenkező esetben a festmény felperes általi megszerzésekor és szükség esetén a hatósági eljárás időpontjában hatályos kulturális örökségvédelmi jogszabályok értékelését is el kell végeznie a bíróságnak.
A Kúriának ezen megállapításai egybeesnek tehát az általunk írt felülvizsgálati kérelem 3. és 4. pontjaiban írtakkal:
3. A bíróság sajnálatosan téves jogértelmezéssel tökéletesen jogszabálysértő módon foglalt állást a visszaviteli kötelezettség fennállását és tartalmát illetően is, amely okból ítélete a Kötv. 47. § (2) bekezdésébe ütközik, ezért jogszabálysértő.
Elsőként szükséges kiemelni, hogy a visszaviteli kötelezettség fennállását álláspontom szerint nem különböző kísérő okmányok, vámeljárás iratai stb. iratai keletkeztetik, hanem elsősorban is az adott műtárgynak a behozatal körülményei és az akkor hatályos jogszabályok alapján megállapítható jogi helyzete.
Semmilyen jelentősége nincsen tehát e körben annak, hogy rendelkezésre állnak-e a jelen eljárásban az 1991-es vámeljárás iratai, vagy pedig nem (itt visszautalva az előző pontban kifejtettekre: a bíróság szerint azonban a vámeljárás iratai mégis lényegesek, úgy a bizonyítási teher kiosztása körében erre fel kellett volna hívnia felperest). A visszaviteli kötelezettség fennállása tehát álláspontom szerint a műtárgy behozatalának körülményei és a jogszabályok alapján megállapítható, az arra esetleg esetlegesen vonatkozó bármilyen egyéb irat pedig nem keletkezteti a visszaviteli kötelezettséget, hanem legfeljebb deklarálja azt. Fontos jogértelmezési kérdés tehát, amit álláspontom szerint a bíróság jogellenesen jogszabálysértő módon döntött el, hogy a vámeljárás iratai nem konstitutív, hanem deklaratív hatályú aktusok lehetnek csak a visszaviteli kötelezettség körében.
Ezen a ponton kívánjuk rögzíteni, hogy a bíróság súlyosan jogszabálysértő módon hivatkozott és alapította részben ítéletét a Tanács 1992. október 12-i 2913/92/EGK rendeletére, amely a közösségi vámkódex létrehozásáról rendelkezett. Az akkori Európai Gazdasági Közösség Tanácsának ezen aktusa két okból nem lett volna figyelembe vehető a jelen eljárásban:
- egyrészt, mert a tárgybani festmény a hatályba lépését megelőzően, még 1991. évben érkezett be Magyarországra,
- másrészt azért, mert 1992-ben Magyarország időben még sokkal közelebb állt a KGST-tagsághoz, mint az Európai Uniós csatlakozáshoz (amely egyébként is csak 1993. november 1-i hatállyal jött létre), amelyre csak 2004. május 1. napján került sor. 1991-ben a Magyar Köztársaságnak az Európai Közösséggel diplomáciai kapcsolata volt és az álmok szintjén fennálló majdani csatlakozási szándéka, ami nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy az utóbbi aktusai a nemzeti jogrend részét képezték volna.
Fenti két okból következően ezért a közösségi vámkódex a tárgyi eljárásban semmilyen szerepet nem játszik, az nem is lehetett volna hivatkozható, éppen ezért a bíróság ítéletét jogszabálysértővé teszi, hogy azt részben arra alapította. (Pp. 206. § (1) bekezdés és 221. § (1) bekezdés)
- A visszaviteli kötelezettség tartalmára vonatkozó álláspontomat a perben és az azt megelőző hatósági eljárásban is több alkalommal kifejtettem. Eszerint figyelemmel arra, hogy a közigazgatási bíróság egyáltalán nem vette figyelembe a visszaviteli kötelezettség fogalmával kapcsolatosan általunk kifejtetteket, szükséges álláspontunkat ismételten utalásszerűen kifejteni: „Alperesi hatóság szerint nem áll fenn a Kötv. 47. § (2) b) pontjában írt védettséget kizáró ok, mert sem a korábbi tulajdonos letevő és a Magyar Nemzeti Múzeum letéteményes között 1991. június 24. napján létrejött szerződés, sem a felperes letevő és a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága letéteményes között 2004. január 15. napján létrejött letéti szerződés, sem pedig az ugyanezen felek között 2012. november 21. napján kötött szerződés nem tartalmazza kimondva a visszaviteli kötelezettséget.
Alperes jogi okfejtése nyilvánvalóan téves, az alábbiak szerint: a korábbi tulajdonos, Julian és Pamela Beck a festményt 1991. évben szállította Magyarországra, ezt követően a Szépművészeti Múzeumban került sor a kép kibontására, szemléjére, majd 1993-ban a Magyar Nemzeti Múzeummal a restaurálásról, bemutatásról és elhelyezésről való megállapodás megkötésére. Ebben az időszakban A muzeális emlékek védelméről szóló 1963. évi 9. tvr. volt hatályban, ami semmilyen részletes szabályozást nem tartalmazott sem a védettségre, annak tartalmára, megszüntetésére vagy tilalmára vonatkozóan. Ebből következően speciális szabályozás hiányában álláspontunk szerint a felperest megelőző tulajdonos és a Magyar Nemzeti Múzeum közötti szerződésre kizárólag a Polgári Törvénykönyv rendelkezései vonatkoztak.
A felperes és a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága között 2004. január 15. napján megkötött letéti szerződésre vonatkozó mögöttes jogszabály elsődlegesen nyilvánvalóan szintén a Polgári Törvénykönyv, ezen felül azonban már vizsgálatot érdemel az ekkor már hatályban volt Kötv. 47. § (2) b) pontja, amelynek szövege 2001. október 8. és 2009. szeptember 30. napja között az alábbi volt: „nem lehet védetté nyilvánítani az országba visszaviteli kötelezettséggel (kiállítás, tudományos vizsgálat stb. céljából) behozott kulturális javakat”. Ugyanezt a szabályozást tartalmazta a köztes időszakban, 1998. január 1. és 2001. október 7. napja között hatályban volt 1997. évi CXL. törvény A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről. Teljesen egyértelmű tehát, hogy a letéti szerződés megkötésekor felperes alappal bízhatott abban, hogy az általa megvásárolt műalkotásra értelemszerűen vonatkozik a visszaviteli kötelezettség, ezt a törvény szövege vitán felül alátámasztja. A törvény kifejezetten fennállónak tekinti a visszaviteli kötelezettséget az országba kiállítás céljából behozott kulturális javak vonatkozásában, márpedig a Golgotát annak tulajdonosa kiállítás céljából hozta be. Ez a „kiállítás” szót explicite is tartalmazó szabályozás tehát 1998. január 1. és 2009. szeptember 30. napja között fennállt, és ezt követően sem utalt arra semmi, hogy a Magyar Állam a szabályozás tartalmát máshogyan értelmezné.
A hivatkozott Kötv. 47. § (2) b) pontjából a zárójeles tartalom csak 2009. október 1. napi hatállyal került törlésre, ez a jogszabályváltozás azonban már nem teheti semmissé azt, hogy az első letéti szerződés megkötésekor felperes miről tudott, miről kellett tudnia, illetve miben bízhatott alappal: nyilvánvalóan azt tudta és abban bízott, hogy a Magyar Állam valamely intézménye részére letétbe, kölcsönbe adott tulajdonát a szerződés megszűnésekor legalább ugyanolyan fizikai és változatlan „jogi állapotban” kapja vissza. Tudomásunk szerint ugyanis senki nem hívta fel a figyelmét a későbbi szerződések megkötésekor arra, hogy „Vigyázat Pákh Úr, az Ön tulajdonában álló műalkotásra a visszaviteli kötelezettség nem vonatkozik!” Nyilván azért nem tette meg ezt a Magyar Állam, mert 2015. június 8. napjáig fel sem merült a „barátságtalan lépés” lehetősége, amit ezen jogértelmezéssel kísérel meg alátámasztani.” (2016. június 29. napján kelt felperesi előkészítő irat)
Nyomatékosan kiemeljük tehát az alábbiakat, amelyeket a közigazgatási bíróság még csak figyelembe sem vett a döntése meghozatalkor:
- A kép behozatalakor, tehát 1991-ben a muzeális emlékek védelméről szóló 1963. évi 9. tvr. volt hatályban, ami semmilyen szabályozást nem tartalmazott a védettséggel, és így a visszaviteli kötelezettséggel kapcsolatosan;
- A Kötv. csak 2001. október 8. napján lépett hatályba. Már a hatályba lépéskori szöveg is egyértelműen értelmezte a visszaviteli kötelezettséggel behozott kulturális javak körét: 47. § (2) b) pontja: „nem lehet védetté nyilvánítani az országba visszaviteli kötelezettséggel (kiállítás, tudományos vizsgálat stb. céljából) behozott kulturális javakat”. (Lényeges, hogy ugyanez a jogszabályszöveg volt hatályban 2004. január 15. napján is, amikor felperes megkötötte az első Letéti Szerződést a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságával.) A jogalkotó tehát példálózó, nem taxatív felsorolással megjelölte azon behozatali célokat, amelyek fennállása esetén a visszaviteli kötelezettség megállapítható, ezért a védetté nyilvánítási tilalom fennáll, a tárgybani műalkotás pedig a megállapított és e körben nem is vitatott ítéleti tényállás kiállítás és restaurálás céljából került behozatalra. Nincs szükség ezért a visszaviteli kötelezettség fennállásának bármilyen külön igazolására akár a vámeljárás irataival: maga a Kötv. ad egyértelmű iránymutatást azon behozatali célokra, amelyek a visszaviteli kötelezettség, és így a védetté nyilvánítási tilalom fennállását megalapozzák.
Ez azt jelenti, hogy a Kúria, mint a magyar bírósági hierarchia legfelsőbb szerve sorrendiségben meghatározta, hogy milyen időpontokban kell vizsgálni a kulturális örökségről szóló törvényben meghatározott visszaviteli kötelezettséget. Tehát miután egyértelműen megállapítható, mint azt a fentebb idézett felülvizsgálati kérelem 4. pontjában leírtuk, a Pákh Imre tulajdonjogának megszerzésének időpontjában hatályos törvény értelmében a képre konstitutív módon a jogszabályból fakadóan visszaviteli kötelezettség állt fenn, így azt nem lehetett az akkor hatályos Kulturális örökségvédelmi jogszabályok alapján védetté nyilvánítani. Ennek okán pedig a Kúria iránymutatása okán nem várható más ítélet álláspontom szerint, csak és kizárólag az, hogy a védetté nyilvánítást új eljárásban meg kell szüntetni és a képet a Kúria álláspontjának megfelelően, miután a visszaviteli kötelezettség az adott kulturális értéket fogadó államot, jelen esetben Magyarországot elsősorban arra kötelezi, hogy a kulturális értéket teher nélkül kiengedje az országból annak megfelelően azt a mű tulajdonosának a kivitel céljából vissza kell szolgáltatni. –mondta Dr. Holló Gábor és Dr. Érdi Zsolt ügyvéd az Esti Újságnak.