Olcsón megúszta az exét megölő férfi
Csak 32 évet kapott exe megöléséért egy férfi, aki baltával vetett véget szerelmüknek. A már egyedülálló nő épp párja erőszakossága miatt költözött el és várta közös babájukat.
Tara számára a két fia volt mindenben az első, ezért is döntött úgy, hogy szakít a még meg nem született babájának apjával, Marcus Rappelel, de ez végzetes hiba volt. A nő úgy gondolta, hogy a gyerekei nagyobb biztonságban lennének a férfitől távol, mivel Marcus egyre inkább erőszakosabbá, fenyegetőzőbbé vált. A pár szétköltözött, de Tara nem engedte, hogy a férfi jelen lehessen a lánya születésénél, ez feldühítette Marcust, aki a lánya életének része akart lenni. A férfit az is bosszantotta, hogy nem kapott vissza néhány bútort, ami Tara házában maradt. Miután Tara és a kislány hazaért, elmérgesedtek a dolgok. Ayla csupán hatnapos volt, amikor édesanyja távoltartási végzést szerzett, hogy megvédje kislányát az apától. Amint megkapta a végzést, Marcus azonnal a boltba sietett, ahol egy fejszét vett, majd elindult a következő nap a volt barátnője házához. Tara gyerekeivel, valamint testvérével, illetve annak barátjával voltak otthon. Az anya épp szoptatta a hét napos Aylát, amikor Marcus berontott az ajtón, miközben a baltát lóbálta. Amikor megláttam az arcát, tudtam, hogy ez egy teljesen másik ember. Nem az volt, akit korábban ismertem. Színtiszta gonoszság ült ki az arcára - mondta Tara testvére. A nő elkezdett rohanni a fürdőszoba felé, miközben a kislányát szorosan magához ölelte, de Marcus a nyomukba eredt, majd amikor Rikki, megpróbálta ellökni testvérét, a férfi meglendítette a baltát, ami az anya nyakába állt, megsebesítve ezzel Rikkit is. A sebesült testvér megpróbálta elállítani Tara vérzését, miközben a barátjának sikerült kivennie Marcus kezéből a gyilkos fegyvert. A szomszédok kihívták a mentőket, de a nő életét már nem lehetett megmenteni. A férfi letartóztatták, akit később bűnösnek találtak gyilkosság vádjával. Elmúlt a szerelem. Oda lett a bizalom. A család ellen fordult, olyanokért, amiket el sem követtem - mondta a tárgyalásán Marcus, aki azzal védekezett, hogy azért vitt baltát, hogy tönkre tegye a bútorokat, nem akarta megölni a nőt. A felvételek megmutatták, hogy a gyilkosság előtt egy órával már ott állt a nő háza előtt, így bőven volt arra ideje, hogy meggondolhassa magát, de nem tette. A bíróság 32 év börtönre ítélte a férfit.  
2017.05.12 17:27:36


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!