Alan Gilbert és a New York-i Filharmonikusok a Müpában
Bartók Béla és Gustav Mahler műveit szólaltatják meg a New York-i Filharmonikusok kedden a Müpában leköszönő zeneigazgatójuk, Alan Gilbert vezényletével.
Ki merem jelenteni, hogy Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című darabja a 20. század legnagyobb zenéje, profán mesterműve és nagyon határozott üzenete van, csakúgy, mint Mahler IV. szimfóniájának. Ez a német szerző legnemesebb szimfóniája. A Bartók-mű egy döbbenetesen drámai útra viszi a hallgatót és ehhez valódi kontraszt kellett, amire Mahler szimfóniái közül a hatodik például egyáltalán nem lett volna alkalmas, de ez a két ikonikus darab egymás tökéletes ellentéte - fogalmazott a műsoron szereplő művekről Alan Gilbert a Bartók Rádiónak adott interjúban. Hozzátette: a koncertműsorok összeállítása az egyik legkedvesebb feladata. Alapvetően fontos, hogy igazán nagyszerű darabok kerüljenek egymás mellé egy hangversenyen és ebben az esetben biztosan erről van szó - jegyezte meg. Alan Gilbert beszélt arról is, hogy nem gondolkozott még igazán azon, milyen érzésekkel hozza el Bartók Béla hazájába a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című darabot. Ami Bartók művét illeti, említettem már, hogy nemcsak életművében, hanem a 20. századi zenetörténetben is a legfontosabb alkotásnak tartom. Az intellektus és az érzelem tökéletes egyensúlyban jelenik meg benne. Zseniális szerkezetű és tökéletesen emocionális mű. Nagyon sokat dolgoztunk ezen a darabon, úgyhogy remélem, sikerül elnyernünk a magyar közönség tetszését - fogalmazott Alan Gilbert. A Mahler-műről, a IV. (G-dúr) szimfóniáról azt mondta, hogy az a gyönyörű véget érő életről és a mennyország megtalálásáról szól. Ezt a megható utazást szeretnénk megmutatni a koncerten. A New York-i Filharmonikusokkal ebben a darabban Christina Landshamer német szopránt hallhatja a Müpa közönsége. A neves karmester, akinek egyébként szülei is a New York-i Filharmonikusok művészei voltak, utolsó szezonját tölti az világhírű együttes zeneigazgatójaként. A Bartók Rádióban kedden reggel, a Muzsikáló reggel című műsorban hallható teljes interjúban Alan Gilbert beszél arról is, hogyan kezdte annak idején a munkát az együttessel és miként tervezi jövőjét. MTI  
2017.03.27 23:42:53


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!