A magyar kultúra napja – Programok Debrecenben
A magyar kultúra napja alkalmából gazdag programkínálattal készülnek a Debreceni Művelődési Központ közösségi házaiban – közölte az MTI-vel az intézményi kommunikátor.
Takács Hajnalka a részletekről elmondta: már szerdán az Ondódi Közösségi Házban V. Hegedűs Zsuzsa költő és a Rozmaring Népdalkör műsorára kerül sor. Másnap a Kismacsi Közösségi Házban Mesematiné címmel játékos könyvtári foglalkozást tartanak óvodásoknak. Ugyanott 20-án Rácz Imre festőművész kiállítása nyílik Színes fények címmel. Szintén 20-án a Tímárházban az 50 éves derecskei rátétes szűrvirágozás legszebb darabjaiból, Sárközi Béláné népi iparművész munkáiból nyílik kiállítás. Pénteken Lélekjelentét/Érintett dolgok címmel a DMK felújított Belvárosi Galériájában nyílik Oláh Tibornak, az MTI nyugalmazott fotóművészének életmű-kiállítása. Január 23-án a Csapókerti Közösségi Házban rendezik meg a magyar kultúra napi gálaműsort a Csapókerti Pávakör, a Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes, valamint a Hajdúsági Népzenei Együttes közreműködésével. Ezt követően ugyanitt nyílik fotókiállítása Konyhás Istvánnak Portrék Erdélyből címmel. Január 24-én a Homokkerti Közösségi Házban nyitják meg a debreceni fafaragók baráti körének kiállítását. Ugyanezen a napon a Homokkerti Közösségi Házban a sokszínű magyar néptánckincs interaktív bemutatása lesz a Debreceni Népi Együttes történetén keresztül. A bő egyhetes rendezvénysorozatot a a Debreceni Nyugdíjas Klub ünnepi műsora zárja január 30-án a DMK Belvárosi Közösségi Házában. Forrás: MTI (Bánrévi Lili)
2017.01.17 12:33:31


© Esti Újság - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!

© Esti Újság - 2025 - Hírek és Bulvár minden mennyiségben!